| | Baján az Ifjúsági Szálló és Kemping területén rendezi meg kempingtalálkozóját tagjai számára a Magyar Camping és Caravanning Club a Baján hagyományos Jánoska eresztés népünnepély tiszteletére 2010. május 14-16-ig.
A Nepomuki Szent János tiszteletére rendezett népünnepélyen érdekes hagyományőrző programok várják a résztvevőket, a többi között körmenet a Szent János szoborral a kápolnától a Türr István emlékműig, alkonyatkor pedig lampionos vízi felvonulás a Sugovicán, zenekar kíséretével, majd gyertyás koszorú vízre tétele. A találkozó résztvevőinek is lesz módjuk vízi járművel csatlakozni a felvonulókhoz és koszorút tenni a vízre.
A népünnepély kísérő programjai között szerepel a Baja Halászléfőző Bajnoka 2010 verseny a város főterén, Bajai Hegyközség bemutatkozása, borkóstoló, árusítás, kirakodóvásár, játszóház gyerekeknek, hordócsapolás és egyéb mulatságok.
A Találkozó részvételi díjai:
Éjszakánként 3500 Ft/egység (2 felnőtt, 2 gyerek) + 200 Ft/éj IFA felnőtteknek. 2 fős egység esetén 3.000 Ft/egység/éj + IFA.
Szálláslehetőség 2.700 Ft/fő/éj 2-3-4-5 ágyas szobákban elhelyezéssel + 200 Ft/fő/éj IFA felnőtteknek. Az étteremben étkezési lehetőséget is ajánlanak: reggeli 500 Ft, ebéd (menü) 820 Ft/fő áron.
A fenti árak a Találkozót megelőző, vagy azt követő 3-3 napra is érvényesek.
Jelentkezni csakis a mellékelt jelentkezési lap pontos és teljes körű kitöltésével lehet az MCCC Központi Irodájában (1085 Budapest, Mária u. 32-34. Fax: 1/ 267-52-54. e-mail: mccc@mccc.hu .)
A jelentkezési lapot a vendégszobás elhelyezést kérőknek is el kell juttatniuk az MCCC Központi Irodájába, szállást pedig az alábbi elérhetőségeken foglalhatnak:
Tel: 06 79/522-230, e-mail: iroda@bajaiturizmus.hu
Minden 18 év feletti személynek, aki részt kíván venni a Találkozón, önálló MCCC tagsággal kell rendelkeznie, vagy a külföldi társklubok tagjának kell lennie.
Jelentkezési határidő 2010. május 5. A rendezőknek jogában áll az elhelyezhető létszám beteltével a jelentkezési határidő lejárta előtt is leállítania a jelentkezések fogadását, erről interneten keresztül felhívást tesznek közzé. A jelentkezők listáját a weboldalon közzé teszik, így mindenki tudja kontrollálni, hogy a jelentkezése beérkezett és azt elfogadták a szervezők. Csak a teljes körűen kitöltött jelentkezési lapokat van módunkban elfogadni.
Találkozón kívüli vendég fogadására a kemping területén kívül van lehetőség.
A Találkozó idején árammal fűteni és főzni tilos! Tűzgyújtás és nyílt láng használat – biztonsági okokból – csakis a rendezők tudtával és engedélyével lehetséges. Szabad területekre személyautóval ráállni és ott parkírozni tilos. Helyfoglalás a helyszínen a rendezőknek bejelentve, az erre megjelölt módon lehetséges. A Találkozó területén bemutató, kóstoló, mindennemű árusítás és reklámtevékenység csakis előre egyeztetéssel, az MCCC elnök engedélyével lehetséges.
A rendezőknek joga van a rendezvényről kitiltani azokat, akik nem tartják be a társadalmi együttélés normáit, illetve a rendezők által kért szabályokat.
******************************************************
Jelentkezés az MCCC Jánoska eresztés találkozóra
Baja, 2010. május 14-16.
Név:………………………………………………………………….
Tagsági ig. szám:……………….,
Cím: …………………………………………….. Tel: ………………………….
Felnőtt:……. fő Gyermek (18 éves korig):……… fő Összesen: ………..fő
Velem együtt érkezők:
……………………………….. név …………………………szül. idő ……….. tags.sz.
……………………………….. név …………………………szül. idő ……….. tags.sz.
……………………………….. név …………………………szül. idő ……….. tags.sz.
……………………………….. név …………………………szül. idő ……….. tags.sz.
……………………………….. név ………………………….szül. idő ………..tags.sz.
Egy egységgel jelentkezni kívánok a 2010. május 14-16-ig tartó MCCC Jánoska eresztés találkozóra, amely Baján az Ifjúsági Szálló és Kemping területén kerül megrendezésre.
A találkozó díját a helyszínen fizetem. Tudomásul veszem, hogy ha a részvételt a jelentkezési határidő lejárta után mondom le, vagy nem érkezem meg a Találkozóra, köteles vagyok a részvételi díjat kifizetni.
A találkozóra előre láthatólag ….……………-n érkezem és …………………-n távozom.
Elhelyezésre lakókocsihelyen/vendégszobában tartok igényt. (a megfelelő aláhúzandó!)
A találkozón a 18 évet betöltött személyek csakis önálló MCCC tagsággal vehetnek részt!
A kiírásban szereplő feltételeket elfogadom. Hozzájárulok ahhoz, hogy a nevem megjelenjen az interneten a jelentkezők listájában.
(Ezt a jelentkezési lapot teljes körűen kitöltve kérjük eljuttatni az MCCC Központi Irodájába postán vagy személyesen (1085 Budapest, Mária u. 32-34 címre), vagy faxon az 1/267-5254. számra. E-mail: mccc@mccc.hu) legkésőbb 2010. május 5-ig.
2010.. ………………… hó ……….. nap.
………………………….
aláírás
***********************************************************
Jánoska eresztés programja
A Bányai Júlia Szakképző Iskola, a Szent László ÁMK és az Újvárosi ÁMK és a Baja Marketing Kft. közös szervezésében „Jánoska-eresztés” hagyományőrző program kerül megrendezésre május 15-én szombaton. Helyszín: Baja, Szentjános – Sugovica – Szentháromság tér
Nepomuki Szent János ünnepe
18.30 órától Szentmise a Szentjánosi kápolnában
19.30 órától Körmenet a Szent János szoborral kápolnától a Türr István emlékműig
20.00 órától Lampionos vízi felvonulás a Sugovicán a zenekar kíséretével
20.30 órától A koszorú vízre tétele, érkezés a Halászpartra, a szobor kisérése a Szentháromság térre
21.00 órától Dr. Révfy Zoltán polgármester köszönti a szentjánosiak küldöttségét
Hordócsapolás
Kísérő rendezvények
Helyszín: Szentháromság tér
15.00 órától Baja Halászléfőző Bajnoka 2010 verseny (tűzgyújtás, halászléfőzés, zsűri szemléje)
15.30 órától Játékdélután – játszóház gyerekeknek
16.30 órától Bajai Hegyközség bemutatkozása, borkóstoló, árusítás, kirakodóvásár
Színpadi programok
17.00 órától Danubia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékeinek gálaműsora.
19.30 órától Bácskai borok versenyének eredményhirdetése
20.00 órától Baja Halászléfőző Bajnoka 2010 verseny értékelése
20.30 órától Népzenei bemutató
A program még bővülhet.
Rossz idő esetén a GÁLAMŰSOR az Árpád téri nagyteremben kerül megrendezésre
************************************************************
A bajai találkozóra jelentkezők névsora
1.Tajti András, Bodajk 2. Dománszky Pál, Budakeszi 3. Bíró Gyula, Budapest 4. Pap Róbert, Komárom 5. Hamvas István, Budapest 6. Gyürky László, Kiskunfélegyháza 7. Lehel István, Siófok 8. Agg Dániel, Szekszárd 9. Koi István, Kecskemét 10. Berg József, Szeged 11. Dr. Nagy Lajos, Budapest 12. Dr. Ján Géza, Pomáz 13. Orbán Győző, Székesfehérvár 14. Jeney László, Aszód, 15. Valicsek Zoltán, Érsekújvár 16. Szabadi Imre, Győr 17. Váli Gábor, Szeged 18. Zala István, Őcsény 19. Muhariné Mayer Piroska, Lajosmizse 20. Papp Ferenc, Budapest 21. Horváth József, Budapest 22. Kálmán Lajos, Kiskunhalas 23. Császma József, Szálka 24. Dr. Szabó Tamás, Szálka