| | Baján a Petőfi sziget 5. szám alatt az Ifjúsági Szálló és Kemping termében tartotta 2010. évi Közgyűlését május 15-én a Magyar Camping és Caravanning Club.
A jegyzőkönyv tanúsága szerint a meghirdetett időpontra 45 fő jelent meg a 739 meghívott tag közül, ezért első körben nem volt határozatképes a Közgyűlés. A meghívó szerint a megismételt Közgyűlés 30 perc múlva kezdődhetett, addig a tagokat enni-innivaló várta. A fél órával későbbi időpontban is szintén 45 résztvevő volt jelen, a Közgyűlés kellemes hangulatban, konstruktív munkával megkezdődött.
Az Elnöki beszámoló kivetítésre és felolvasásra is került, Gyürky László elnök élőszóval is köszönetet mondott azoknak, akik az elmúlt időszakban is fontosnak tartották, hogy tegyenek bármit is a Klub érdekében, akár csak úgy, mint akik vették a fáradtságot és eljöttek a Közgyűlésre.
Az Elnöki beszámolóhoz kérdés, hozzászólás nem volt a jelenlévők részéről, a közgyűlés 43 igen, 0 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadta azt.
Második napirendi pontban Debnár Éva könyvelő ismertette és magyarázta a 2009-es évről készült Közhasznúsági jelentés számszerű adatait. A Közhasznúsági jelentés teljes anyaga ismertetés közben kivetítésre került. Gyürky László elnök kiegészítette az elhangzottakat: a pénzügyi beszámoló résznél elmondta, hogy a tagdíjakból mintegy 4,5 millió forintot sikerült realizálni, ami jóval kevesebb, mint a tervezett. Ennek több oka is van, főként az idősebb korosztály lemorzsolódása egyéb okok miatt. Az új klubok megjelenése is vitt el tagokat, de ez nem jelentős.
A támogatási összegek csökkenése a gazdasági helyzettel magyarázható és ez szintén érezhető a Karaván újság hirdetőinél is. Kijelentette, hogy az idei év egyik feladata lesz, hogy új hirdettetőket vonjon be a Klub forrásainak megteremtéséhez.
A költség oldalon kiemelte, hogy a 2009-es évre csaknem 2,5 millió forint hiánnyal számolt a tervezet, amit év végére sikerült kigazdálkodni még úgy is, hogy a tervezett bevételeknél jóval kevesebb folyt be. Ezt egy költségtakarékos gazdálkodással sikerült megvalósítani. Itt említette meg, hogy a Központi Iroda költségmegtakarítási projektje majd 2010-ben realizálódik azzal, hogy az eddigi 8 óra helyett 4 órás nyitva tartást és az irodavezető 4 órás foglalkoztatását valósítják meg, ez mintegy 2,5 millió forint kiadáscsökkenést eredményez.
A jelenlévők 43 igen, 0 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadták a 2009-es évről szóló Közhasznúsági jelentést.
A Felügyelő Bizottság elnök asszonya nem jelent meg a Közgyűlésen, így a Bizottság munkájáról szóló beszámoló nem tudott elhangozni. A jelenlévők 45 egyhangú igen szavazattal döntöttek arról, hogy a Közgyűlés vegye le napirendről a Felügyelő Bizottság beszámolóját.
Negyedik napirendi pontként Gyürky László elnök ismertette a költségvetési tervezet bevételi és kiadási tételeit, a tervezet számadatai kivetítésre is kerültek. Az adatok ismeretében megállapította, hogy a tervezett bevétel 12.911.000 Ft, a tervezett kiadás ezzel szemben 13.050.000 Ft, ami azt jelenti, hogy 139.000 Ft veszteség a tervezett, ami a tavalyi 2,5 millió forintos tervezett hiányhoz képest jóval kiegyensúlyozottabb képet mutat. Ha a tavalyi évben a 2,5 millió forintos hiányt sikerült kigazdálkodni, akkor az idei évben a 139.000 Ft-ot talán könnyebb lesz. A valóság azonban az, hogy jóval visszafogottabb a költségoldal is.
A jelenlévők 45 egyhangú igen szavazattal elfogadták a 2010. évi Költségvetést.
Következett a 2011-re szóló tagdíj megállapítása. Az Elnökség korábban megtárgyalta a 2011-re meghatározandó tagdíj mértékét. Indokoltnak látták a tagdíjemelést, mivel 3 éve már változatlan a befizetett összeg a költségek pedig eközben jelentősen emelkedtek.
Gyürky László ismertette az Elnökség által kidolgozott javaslatot, ami az aktív dolgozók esetében évi 6.000 Ft, a nyugdíjasok, nagycsaládosok és 18 éven felüli diákok esetében pedig 5.000 Ft, az ifjúsági kategória maradna a jelképes 1.000 Ft, mivel az nem jelentős létszámú.
Kérte a tagokat, hogy mondják el véleményüket, javaslatukat. Több javaslat is elhangzott, a Közgyűlés résztvevői egyetértettek abban, hogy a tagdíjat emelni kell, az emelés mértékéről voltak eltérő javaslatok, amelyeket a levezető elnök szavazásra tett fel:
Szabadi Imre javaslata: legyen egységesen 5.000 Ft a tagdíj, ezt a megjelentek 8 igen, 35 nem és 2 tartózkodással értékelték.
Szabóné Tóth Mária javaslata: aktív dolgozók esetében 7.000 Ft, nyugdíjas, nagycsaládos, diák kategóriában 5.000 Ft, ifjúsági kategória 1.000 Ft legyen. A megjelentek 29 igen, 15 nem és 1 tartózkodással elfogadták ezt a javaslatot.
Az Elnökség javaslata, valamint Jeney László azon javaslata, hogy 1.000-1.000 Ft-tal emelkedjen a tagdíj, már okafogyottá vált, mivel a magasabb összeg megkapta a kellő többségi szavazatot.
A 8/2010. Magyar Camping és Caravanning Club közgyűlési határozata értelmében tehát a 2011. évi tagdíj aktív dolgozók esetében 7.000 Ft, nyugdíjas, nagycsaládos, diák kategóriában 5.000 Ft, ifjúsági kategóriában pedig változatlanul 1.000 Ft lesz.
Következő napirendi pontban a rendezvénysátor további működtetése került megtárgyalásra.
Gyürky László ezen napirendi pontnál – érintettség okán – átadta a levezető elnöki tisztséget Tajti András elnökhelyettesnek.
Tajti András levezető elnök leszögezte, hogy a rendezvénysátor eddigi működtetésébe való folyamatos belelátása a korábbi felügyelő bizottsági elnöki tisztségéből is fakad. A több éves tapasztalatai azt a véleményt formálták, hogy az Elnökség a jelenlegi formában tovább nem vállalhatja azt, hogy az esetek többségében néhányuk nyakába szakadjon a sátor felállításának és bontásának terhe, mert a klubtagok többsége nem tud, vagy nem akar részt venni abban.
Emellett az elnök saját udvarán tárolta, saját autójával vontatta az utánfutót a helyszínekre, sőt ha vizesen került bontásra, akkor napokig otthon szárítgatták, hogy össze ne penészedjen a ponyva. Időközben a sátrak üzemeltetési szabályozása is megváltozott, besorolták a veszélyes kategóriába és komoly engedélyekhez, műszaki vizsgához kötötték a felállítását.
Tajti András számokkal is felvázolta a helyzetet: a 2006-ban vásárolt rendezvénysátor könyv szerinti értéke jelenleg 1.912.118 Ft, az utánfutó pedig 390.600 Ft-ot. Ez összesen 2.302.817 Ft. Azt a javaslatot tette, hogy – mivel a működtetése a klubon belül a továbbiakban nem megoldható – adja el az MCCC ezt a technikát, úgy, hogy közben bérelje vissza.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy ennek a sátornak a műszaki engedélye 7-800 ezer forint kétévente. Az utánfutót is kell vizsgáztatni kétévente, meg hát- lévén kéttengelyes – négy kereke van, amire gyakran gumit is kell venni a szállított súly miatt. Még egy komoly kérdés van: hová tegyék, hol tárolják a 6-7 méter hosszú utánfutót. Bérelni helyet legalább havi 20.000 Ft. És még akkor nem is beszéltünk a tárolás feltételeinek megteremtéséről, az állításhoz szükséges védőfelszerelésekről, egyéb kiegészítőről. A költségek összeadva mintegy 5.425.000 Ft-ra rúgnak az elkövetkező 5 évre vetítve. Tajti András elmondta, hogy a könyv szerinti 2.302.817 Ft értéken számított technikára van egy konkrét vételi ajánlat, amely 5.425.000 Ft értékű szolgáltatást kínál 3-5 év alatt ledolgozva. Ha a sátor a Klubnál marad, a technika 3-5 éven belül leamortizálódik, ugyanakkor a működtetésére rá kell fordítani a több mint 5 millió Ft-ot. És még akkor nincs is a Klubnak hozzá olyan járműve, ami vontassa és olyan sofőrje, aki rendelkezik ilyen kategóriájú jogosítvánnyal. Javasolta, hogy ragadja meg a Közgyűlés ezt az ajánlatot, adják el a sátrat jelképes 1.000 Ft + Áfa áron és a vevő – a Közgyűlés döntése alapján – évente 5-ször 3 évig, vagy évente 3-szor 5 évig díjmentesen, bérmentesen a mi kérésünknek megfelelő időpontban és helyre felállítja, rendelkezésre bocsátja és elbontja, erre jelenleg van egy konkrét vevő.
Gyürky László kiegészítette azzal, hogy a fenti ajánlatot cége, az OBJEKTÍV Hírügynökség Kft. adta. Elmondta azt is, hogy megvásárlása óta a sátrat ő tárolja a saját udvarában díjmentesen, a saját autójával húzza oda-vissza a találkozók helyszínére, minden egyes alakalommal tevőlegesen is részt vesz feleségével, sokszor a gyerekei is az állítás-bontásban, ha bontás után otthon újra kell törölni, szárítani, vagy saját kezükkel végzik, vagy a saját embereit fizeti meg, hogy a sátor állagát megőrizze.
A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a rendezvénysátrat az eddigi formában tovább nem képes a Klub üzemeltetni, ezért valamilyen konstrukcióban – ami előnyös a Klubnak – meg kell tőle szabadulni olyan módon, hogy a rendezvényekre hosszabb távon továbbra is rendelkezésre álljon. A lehetőségeket több soron is számba véve a Közgyűlésen jelen lévő tagok felelősséggel döntöttek: 42 igen, 2 nem és 2 tartózkodással megszavazták, hogy az MCCC a rendezvénysátort és tartozékait, valamint a szállítására szolgáló utánfutót (amelyek a nyilvántartás szerinti értéken 2.302.817 Ft-ot képviselnek) adja el az MCCC az Objektív Hírügynökség Kft-nek 1.000 Ft + Áfa áron. Feltételként kösse ki, hogy azt vevő - az Elnökséggel egyeztetett időpontokban- 3-5 éven belül 15 alkalommal ingyen és bérmentve a kívánt helyszínen felállítja a meghatározott időre, a meghatározott személynek átadja és meghatározott időben elbontja. Minden ezzel kapcsolatos költség (kivéve az oda-vissza szállítás) az OBJEKTÍV Hírügynökséget terheli.
A jelenlévők 42 igen, 2 nem és 2 tartózkodással felhatalmazták Tajti András elnökhelyettest, hogy képviselje a Klubot a szerződés létrejöttében és írja alá azt az MCCC nevében.
Egyebek napirendi pontban szó esett még a többi között a tagérvényesítésről, a tagok találkozókra való jelentkezésének felelősségéről, a Központi Iroda megváltozott működéséről és még sok más fontos kérdésre is választ kaphattak a jelenlévők.
Gy. Mészáros Ágnes
********************************************************
MCCC Közgyűlés határozatai
Kivonat a Magyar Camping és Caravanning Club Közgyűlésének jegyzőkönyvéből, amely 2010. május 15-én Baján a Petőfi sziget 5. szám alatt az Ifjúsági Szálló és Kemping termében zajlott. A Közgyűlés az alábbi határozatokat hozta:
1/2010. Magyar Camping és Caravanning Club közgyűlési határozata:
A jelenlévők 44 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett Gy. Mészáros Ágnest választották meg a Közgyűlés jegyzőkönyv vezetőjének.
2/2010. Magyar Camping és Caravanning Club közgyűlési határozata:
A jelenlévők 44 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett Muhariné Mayer Piroskát választották meg a Közgyűlés jegyzőkönyv hitelesítőjének.
3/2010. Magyar Camping és Caravanning Club közgyűlési határozata:
A jelenlévők 44 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett Szíjjártó Sándornét választották meg a Közgyűlés jegyzőkönyv hitelesítőjének.
4/2010. Magyar Camping és Caravanning Club közgyűlési határozata:
A jelenlévők 43 igen, 0 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadták a 2009-es évről szóló Elnöki beszámolót.
5/2010. Magyar Camping és Caravanning Club közgyűlési határozata:
A jelenlévők 43 igen, 0 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadták a 2009-es évről szóló Közhasznúsági jelentést.
6/2010. Magyar Camping és Caravanning Club közgyűlési határozata:
A jelenlévők 45 egyhangú igen szavazattal döntöttek arról, hogy a Közgyűlés vegye le napirendről a Felügyelő Bizottság beszámolóját.
7/2010. Magyar Camping és Caravanning Club közgyűlési határozata:
A jelenlévők 45 egyhangú igen szavazattal elfogadták a 2010. évi Költségvetést.
8/2010. Magyar Camping és Caravanning Club közgyűlési határozata:
A jelenlévők 29 igen, 15 nem és 1 tartózkodással elfogadták a 2011. évi tagdíj kategóriákat, eszerint aktív dolgozók esetében 7.000 Ft, nyugdíjas, nagycsaládos, diák kategóriában 5.000 Ft, ifjúsági kategóriában pedig változatlanul 1.000 Ft lesz az éves tagdíj 2011-ben.
9/2010. Magyar Camping és Caravanning Club közgyűlési határozata:
A jelenlévők 42 igen, 2 nem és 2 tartózkodással megszavazták, hogy az MCCC
a rendezvénysátort és tartozékait, valamint a szállítására szolgáló utánfutót (amelyek a nyilvántartás szerinti értéken 2.302.817 Ft-ot képviselnek) adja tulajdonba az MCCC az Objektív Hírügynökség Kft-nek 1.000 Ft + Áfa áron azzal a feltétellel, hogy ellentételezésként azt vevő - az Elnökséggel egyeztetett időpontokban- 3-5 éven belül 15 alkalommal ingyen és bérmentve a kívánt helyszínen felállítja a meghatározott időre, a meghatározott személynek átadja és meghatározott időben elbontja. Minden ezzel kapcsolatos költség (kivéve az oda-vissza szállítás) az OBJEKTÍV Hírügynökséget terheli.
10/2010. Magyar Camping és Caravanning Club közgyűlési határozata:
A jelenlévők 42 igen, 2 nem és 2 tartózkodással felhatalmazták Tajti András elnökhelyettest arra, hogy egy személyben képviselje a Klubot a szerződés létrejöttében és egy személyben írja alá azt az MCCC nevében.
A jegyzőkönyv 2010. május 22-én hitelesítésre került.