Horvátország 7 Nemzeti Parkja közül a legjelentősebb a Plitvicei tavak vidéke.

A 2004. évi Adria Rallyre utazva 5 napra megálltunk a közelében, és alaposan bejártuk a szépséges tájat. Ajánlom azoknak, akik még nem látták, vagy csak fél-, esetleg egy napot tölthettek ott, pihenjenek meg útközben legalább 3 napot szánva a megismerésére. Érdemes!

A Nemzeti Park területe 295 km2, ebből a tavak felülete 2 km2. A tizenhat tó észak-déli irányban, fűzérszerűen húzódik a Kapela-hegységben. 190-200 vízesés köti össze őket. A számuk változó, a vízbőségtől függően vannak időszakos vízesések is.

Délen a Fekete- és a Fehér-folyók egyesüléséből született Matica által táplált Proscensko-tó terül el, 639 méterrel a tenger szintje felett. Tőle kb. 8 km távolban az utolsó tó, a Sastavci „csak” 483 méterre van a tenger felett. Szintkülönbségük 156 méter. Ezt „győzi le” a sok vízesés csodálatos látványokat biztosítva a látogatóknak. A tórendszer vizét a Korana folyó vezeti el.

A Nemzeti Parkot 1949-ben alapították. Az egykori Jugoszlávia természetvédelemmel foglalkozó intézményei jól gondoskodtak a vidék fejlesztéséről, a beruházással nem takarékoskodtak. Munkájuk eredményét az UNESCO 1978-ban azzal ismerte el, hogy a Nemzeti Parkot felvette a Világörökség részei közé.

Az esővíz a földrétegen áthaladva beissza a széndioxidot és ezzel szénsav ionokat teremt.

A szénsav oldja a mészkövet a földrétegekben és a víz az oldott kalciumkarbonáttal dúsítottá válik. A mohák felületére telepedett mikroszkópikus méretű algák és baktériumok nyálukkal a vízből „kifogják” a kalciumkarbonát kristályokat, mint táplálékot. A kalcit lerakódva megvastagszik, megkövesedik, az algák és a baktériumok elpusztulnak, a víz kimossa maradványaikat a mészkőből. Üreges kőfajta keletkezik, a szedra.(Porózus mészkő.) Ezek egyre növekedve gátakat alakítanak ki a folyóban, melyeken a víz átbukva, vízesést alkot.

Még ma is élnek a zátonyokon szedra-teremtő mohák és algák, a gátak napjainkban is alakulnak, növekednek.

A szedra-gátak – az évezredek során - lelassították a folyók haladását, elrekesztették völgyeiket. A folyók felduzzadtak, tavak keletkeztek.

A Fekete királynőről szóló középkori monda így meséli el a tavak keletkezését:

Az ősi időkben ezen a vidéken szörnyű szárazság volt. Az emberek meghaltak a szomjúságtól. Nyájaik elpusztultak, a föld terméketlenné vált. A sziklák a forró Naptól porrá váltak.

A sokat szenvedett nép a hideg barlangokban keresett menedéket. Ott imádkoztak esőért az

Istenekhez.

Egy napon mennyei hang szólt az emberekhez:

„Gyülekezzetek kora reggel a forrásnál, ahol régen szomjatok oltottátok és életet ittatok.

Azon a helyen mondjátok el, ami a lelketeket szorongatja. Méltóságteljesen és őszintén beszéljetek vétkeitekről. A szavaknak adjátok meg a szív és az igazság mértékét. Ha ezt megteszitek, veletek leszek!”

A Fekete királynő hangja volt, aki segíteni akart népének, amikor az bajban volt.

Az emberek visszagondoltak azokra az időkre, amikor bőségben éltek de egymás javait irigyelve ellenségekké váltak. Szívük eltávolodott egymástól. Megbánva rossz szokásaikat, szorongva várták a reggelt.

Amikor a kakas kukorékolt, az élet forrásához mentek. Körülülték a kiszáradt forrást és a törzs aggastyánja megszólalt:

„A Fekete királynő meghallgat benneteket és szavaitokból felismeri, hogy igazat mondotok-e vagy az a célotok, hogy félrevezessétek őt. Ne keressétek szemeitekkel, mert a jóságot és a szeretetet nem lehet látni. Fedezzétek fel azokat magatokban.”

Az emberek sorban elmesélték, hogy milyen vétkek nyomják lelküket. Csak a törzs leggazdagabb tagja nem beszélt őszintén. Ő gőgös és gonosz volt, mások szerencsétlensége iránt pedig süket. Nem tanúsított megbánást, vétkeit nem ismerte el. A törzs tagjai elűzték a pusztaságba.

Amikor ez megtörtént, az élet forrása felett szivárvány tűnt fel. Mindannyian félelemmel, és reménnyel a szárazsággal büntetett földre borultak.

A Fekete királynő így szólott hozzájuk:

„Ez a ti földetek, a ti hazátok. Csak a tiétek. Így, szárazságban, keményen és terméketlenül, csúnyán is számotokra a legszebb. Szeressétek a földeteket. Én a ti leányotok vagyok és nem mennyei csoda. Én vagyok a szeretet és a reményetek. Hallgattalak benneteket és megismertem jóságos szíveiteket. Megszabadultatok az emberi gonoszságtól. Igazat beszéltetek. Széledjetek szét házaitokba, az eső ismét visszatér a szomjas mezőkre és a tiétek lesz újból a legszebb, és a leggazdagabb föld. Mások is eljönnek majd, hogy megcsodálhassák. Könnyeim vizet teremtenek. A jobb szemem a Fekete-folyó forrása, a balból pedig a Fehér-folyó vize keletkezik.”

Ekkor a szivárvány eltűnt, és a látóhatáron megjelent két hatalmas felhő. Az egyik fekete, a másik fehér. Első cseppjeik megcsókolták a száraz földet. Az emberek égnek nyújtották a kezüket, mint a megigézettek. Hallgatták és nézték a Fekete-folyó forrását, a völgyekben a tavak születését. Az eső szünet nélkül hullott, a víz csobogva zuhogott a tizenhat gyönyörű tavat összekötő vízeséseken át. Még sokáig beszéltek az emberek a Fekete királynő szavairól, a csodáról. De csak a bölcsek tudták, hogy a Fekete királynőt csak a jólelkű emberek ismerhetik fel.

A Nemzeti Park élővilága változatos:

A látogatóktól mentes tópartokon él a vidra. A mozdulatlan vizekben mocsári teknősök tanyáznak. Gyakori a pióca. A magas fákra a réti sas építi fészkét, táplálékban – halakban – nem szűkölködik. A sűrű erdők lakója a barna medve és a róka. A réz siklóval gyakran találkozni, megszokták az ember közelségét. Sokszor előfordul a lábatlan gyík. Megfelelő életfeltételeket talál itt az alpesi gőte is. A pillangófélék közül gyakran láthatjuk a fecskefarkú lepkét.

A park egyik különleges növénye a kockás liliom. Akár Horvátország nemzeti virága is lehetne, mert levele a címer kockázatát mintázza. A kontyvirág a trópusi kálához hasonlít. Az orchideák közül gyakori a kétlevelű sarkvirág és a vitéz kosbor.

A vidék már az ókorban is lakott volt. A trákok a Krisztus előtti évezredben telepedtek le. Őket az illírek követték, majd a rómaiak hódították meg az erdős-hegyes tájat. A szlávok a VII. században költöztek ide. 1528-tól százötven évig a törökök uralták a környéket. Őket az osztrákok követték. Szomorú „ nevezetesség” fűződik a Nemzeti Park közelmúltbeli történetéhez: 1991.március 3l-én itt tört ki a szerb-horvát háború. A szerbek elfoglalták a Park központi épületeit. A rendőrőrs parancsnoka – Josip Jovic - volt a háború első áldozata. A park a háború végéig szerb megszállás alatt állt. A szállodákat kaszárnyáknak használták. Az épületekben szörnyű pusztítást végeztek. Amikor a horvátok 1995 augusztusában a területet visszafoglalták, minden romokban hevert. Szerencsére a park természeti kincsei, az állat- és növényvilág nem károsodott.

Kirándulások a Nemzeti Parkban

A Főbejárat a tóvidék északi végén van, a Licka Kuca étteremnél. Itt hatalmas térképek tájékoztatnak a park útjairól, kilátópontjairól. Az úton túl az erdőben hatalmas parkoló van. Gyalogos felüljáró vezet át az igen forgalmas országút felett.

Megváltva jegyünket, alig 100 méter után feltárul előttünk az első csoda – látkép a legnagyobb vízesésre. Nem tartozik szorosan a vízesés-rendszerhez, nem a tavak táplálják. A park nevét adó Plitvice patak meredek mészkő szikláról 78 métert zúdul lefelé. Kilátópontunk egy magasságban van a vízesés felső pontjával. A patak Izvor községtől 3 km-re, nyugatra ered, majd halad el Plitvice község mellett, a Preka Kosa (1058 m) hegy lábánál. Vize az utolsó tóba jutva, a Korana folyón távozik a parkból.

Ebből a pontból nemcsak a hatalmas vízesés, hanem távolabb 3 tó és közöttük számtalan kisebb vízesés is szép látványt nyújt.

A hegygerincről gyalogos szerpentin vezet le a tavakhoz. Útközben többször megálltunk, mert a látvány állandóan változott. Leérve a Sastavci nevű tavon cölöpökre helyezett fagerenda-járdán átkeltünk a Plitvice vízeséséhez. A nagy robajjal lezúduló víz párája mindent beborít. Csodálatos látvány a pára alkotta szivárvány. Innen több mint 100 lépcsőn lehet „felmászni” a vízeséssel szembeni kilátóba. Nehéz volt, de a látvány megéri!

Visszatérésünk után, a sziklafal tövében haladva 6-7 méter magas vízesés sorhoz érünk. Gerendajárdán haladunk el előtte, átkelve a Novakovica Brod tavon. Sziklában kialakított lépcsősor következik, és felmászunk a 80 méter hosszú, 10 C fokú Supljara barlanghoz.(Elhaladva a barlang előtt, közel 150 lépcsőn, kiindulási pontunkra, a bejárat-közeli hegygerincre lehet visszajutni.) Visszatérve egy vízi barlangba is benézhettünk, mely talán csónakkal is járható, hiszen a következő tóval - a Kaluderovac nevűvel – egy magasságban van. Valószínűleg természetes csatorna köti össze őket. A besütő napsugártól a barlang vize kékes fényben csillog.

Gerendalépcsőn a Gavanovac tó partjára érünk. Elhaladunk a Trine – mint nevük is jelzi - három vízesés mellett. A Milanovac-tó vizét vezetik le. Újabb 8-10 méteres emelkedő legyőzésekor a legnagyobb tó – a Kozjak – vízesései felett megyünk át a fahídon. Mint minden tóparton, itt is tábláról olvasható a tó neve, a vízesés magassága és az is, hogy eddig 53 métert emelkedtünk. A tó nyugati oldalára jutottunk, ahol a 3.számú kikötő (Punta 3.) van.

A kellemes környezetű tisztáson éttermek, emléktárgy árusok, vizesblokk áll a turisták rendelkezésére. Megebédeltünk és nem mulasztottuk el megkóstolni a finom helyi sajtkülönlegességeket.(A közelben egész birka forgott a nyárson, finom illatokkal beterítve a völgyet.) Pihenés után a félóránként induló, elektromos, 100 személyes hajóra ültünk és átutaztunk a tó másik végére, a 2-es kikötőbe. (Punta 2.)

Kiszállva, a felső tórendszer vidékén folytattuk kirándulásunkat a park legromantikusabb részébe. Úgy láttuk, kevesebben jönnek el erre a vidékre, sokan csak a főbejárat környékét nézik meg.

Másfél – kétórás séta a rendkívül szép és változatos tavak között. Sokkal több csoportos vízesést láthattunk, mint délelőtt. 25-30 méternél nem nagyobbak, de sokaságuk miatt látványuk felejthetetlen. A gerendahidakon és járdákon haladva az érintetlen természetet láthatjuk a sétaút két oldalán. A tavakba dőlt faóriásokat bevonta az édesvízi mészkő. Az ágak között halak sokasága cikázik. A nagyobb ágakon mohából kis szigetecskék keletkeztek, rajtuk vadkacsák tanyáznak.

Sok vízesés jól megközelíthető a gerendautakon. A lezúduló víz a sziklákon szétporladva szórt be bennünket. Látni olyan vízesést, mely egy fanyíláson tör elő vagy egy sziklalap közepéből esik alá.

A Galovac tavat megkerülve fülünk egy kissé megpihenhetett: jól esett a csendes vidéken a víz zuhogása helyett a békák brekegését és a madarak énekét hallgatni.

Amint a tó partján haladtunk, lassan visszatért a vízcsobogás zaja, mely hamarosan dübörgéssé erősödött. 27 méter magasból 6 ágon ömlik a víz a sziklákra, permettel terítve be az arra járót. Felejthetetlen látvány volt. Egymás szavát sem hallottuk a víz dübörgése miatt. De nem is kellett beszélni. Sokáig csodáltuk a természet szépségét.

A felső tórendszer egy részét bejárva értünk vissza a 2. kikötőbe. Ismét hajóra szálltunk és átkeltünk a tavon. A Kozjak tó itt alig 150 méter széles, az 50 személyes hajók folyamatosan járnak a partok között. Itt, az l. kikötőben is éttermek, üzletek, korszerű vizesblokk, áll a kirándulók rendelkezésére. (Csónakkölcsönzés: 1 órára 50 kuna.)

Erős emelkedő és több mint 100 lépcső következett. A Nemzeti Park 2. bejáratához értünk.

Kétpótkocsis, Mercedes autóbuszok vártak ránk, az St 2.jelű állomáson. Az erdőben, csak e turista-járatnak kiépített úton, a Kozjak-tó feletti hegygerincen haladva, negyed óra múlva az St. 1-es állomáson szálltunk le.

Sétálva a hegygerincen, több kilátópontról nézhettük meg azokat a tavakat, melyek partján délelőtt elhaladtunk. A vízesések zúgása halkan jutott fel a közel 100 méteres mélységből. Szótlanul, sokáig csodáltuk a látványt. Különösen érdekes volt a Novakovica tavon átvezető, nyújtott „S” alakú járda a sok apró emberrel. A tavak víztükrén, a vízeséseken a délutáni napfény csodálatos színekben tükröződött. Hamarosan visszaértünk a főbejárathoz.

A térkép tanulmányozása után elhatároztuk, hogy felkeressük a Nemzeti Park déli végén található felső tavakat is.

Ismét a főbejáraton belépve, balra indultunk el. A hegygerincen haladva az St l-es állomáson a park autóbuszára ültünk. Az St. 4-es végállomásig utaztunk. A tengerszint feletti 639 méter magasra jutottunk. Leszállva, megkerültük a Proscansko tavat, átkeltünk a Labudovac tavon, annak partját is bebarangolva, újabb gerendajárdán visszatértünk a nyugati oldalra. Az Okrugljak tóhoz értünk. A cölöpökre épített járdák minden esetben csodálatos vízesések mellett, sokszor sűrű nádasok között vezettek. Volt olyan rész, ahol a sziklafalhoz épített betonlépcsőt is beborította a mészkő és azon ömlött le egy 10 méteres vízesés. A táj, a kiépített járdák arra biztatják a turistát, hogy minden tavat járjon körbe, menjen át a vízesések felett. Újabb és szebb látképekben gyönyörködhet. A tórendszernek ezt a részét nem sokan keresik fel, pedig érdemes. Jó volt hallgatni a madarak énekét és a kisebb vízesések bársonyos hangú csobogását. Igazi vadregényes tájban jártunk. Itt még több volt a vízbe dőlt és mészkővel bevont fa. A természet maga „építkezett”. A tavak vize itt is tiszta, rengeteg benne a hal.

Kétórás séta után elértük a Batinovac-tavat, melynek túlsó partján előző nap már jártunk. Átmentünk a cölöpökön álló járdán a másik oldalra, ismét megcsodálva a 27 méteres vízeséseket. A Galovac-tónak azon a oldalán mentünk, melyen még nem voltunk. A tó végétől a sétaút lejtősen indult, mellette apró vízesések széles lépcsői kísérték lépteinket a követőző tóig, a Jezercéig. Az eddig látottakhoz képest apró vízesések sokasága hasonlított a Szalajka völgy Fátyol-vízeséséhez. Sokszor megálltunk gyönyörködni amíg leértünk a Kozjak -tó partjára, a 2-es kikötőbe.

Hajóra szálltunk és a tavat hosszában utaztuk végig, ellentétes irányban a korábbi utunkkal. A 3-as kikötőben, a tisztáson megpihenve ebédeltünk, majd az alsó tórendszer nyugati oldalán, a hegygerincen indultunk „haza”. Ez az út is csodás látványokat nyújtott. Most szemben volt az a hegygerinc, melyen reggel mentünk. A délutáni napfényben alattunk 100 méterre a már ismert tavak sorakoznak. Vízeséseik tompa moraja alig hallatszik fel. Egy óra alatt a Plitvice patak nagy vízesésével szemközti kilátóba érkeztünk. Lejutni a több mint száz lépcsőn könnyű volt. A nagy vízesés tövénél megpihentünk, „kaptunk egy kis permetet” – majd átkelve a Sastavci tavon, indultunk fel a főbejárathoz. A szerpentines sétaúton meg-megállva búcsúztunk Közép-Európa egyik legcsodálatosabb természeti szépségétől.

Slunj felől érkezve, a kemping a Korana folyó partján, a főbejárattól 7 kilométerre található. Korszerűek a vizesblokkok, jól felszereltek. A terület dombos adottságát jól hasznosították Remek pázsit minden helyen, sok árnyék, gondozott parkok, aszfaltozott utak. Üzletek, éttermek. 5 napra 605 kunát fizettünk.( 2 felnőtt, gépkocsi, sátras utánfutó és áram) Lehet bankkártyával vagy €-val is fizetni.

A Nemzeti Parkba a jegy 75 kuna/személy volt. 3 napig érvényes. Számítani kell arra, hogy jegyünket a park területén belül bármikor kérhetik az ellenőrök!. A Kozjak tavon a hajózás és az autóbusz a jegy felmutatásával díjtalan.

Dr. Antos Árpád, Pécs Fotók: Gyürky László