Egyszer volt, hol nem volt, volt egy csomó csiga, melyet András összeszedett és megfőzött. Lett belőle csigapástétom, majd a mi szarvaskői reggelink. A csigaház kiürült, a pohár messze volt… a pálinkát meg kellett inni valamiből. Így került sor rá, hogy a fiúk csigaházból ittak pálinkát az MCCC Szarvaskőn rendezett kempingtalálkozóján….de mesém itt nem ér véget, csak most kezdődik…

Egy meleg júliusi napon, mely idő tájt a Gergely naptár 7-e, csütörtököt mutatott, elindultunk, hogy megkeressük az Egertől nem messze elterülő Szarvaskő Öko Kempingjét. Nem volt nehéz dolgunk, mert fogadóbizottság várt minket. Már csak egy masszív fahídon kellett áthajtani és pár méter után elértük célunkat. Két hegy között a völgy árnyas fái alatt telepedtünk le, barátaink mellett. Végre itt a csapat! Már elvonási tüneteink voltak nélkülük. A kipakolás velük álomkönnyű mindig. Mindenki jött segíteni, így pik-pakk, már állt is az elősátor, mintha már rég itt tanyáztunk volna.

Sokan már előttünk érkeztek, és meghódították a hegyet. A magyar zászló már ki volt tűzve a szirt tetején és ott lobogott, hívva minket is. Úgy döntöttünk, hogy kicsit későbbre tartogatjuk erőnket, és később hódítjuk meg a várromokat.

Az első vacsoránk MCCC-s volt. Konkrétan meg is ettük a libazsíros kenyéren, finom félegyházi libatepertővel és lila hagymával, köszönhetően vezetőinknek, Áginak és Lacinak. Ezért meg is dolgoztunk a játszótéren. Ki asztali vagy asztal feletti, alatti teniszezéssel, hintázással, lengőtekézéssel, homokozással, mérleghintázással, fényképezéssel, sörösüveg emelgetéssel stb. Adtunk keményen a sportnak, így megéhezvén jólesett e finom étek.

Este elmaradhatatlanul megtartotta elnökünk a kempingtalálkozót megnyitó beszédét, később csatlakozott a csapathoz Zsirai Sándor is, a kemping vezetője, aki színesen, érdekesen mesélt az idén tíz éves létesítményről, majd felhívta figyelmünket az egri bornapok rendezvényeire is, amelyekre a találkozó épült.

Első este még nehezen ment a társasjáték, legalábbis nekem, mert a tiszta, oxigén dús levegő úgy elnyomott, hogy ágyamba kívánkoztam minél hamarabb.

Másnap már újult erővel ébredtünk reggel és kiadós reggeli után indultunk el Szilvásváradra busszal. Szerencsére felfértünk a helyközi járatra és a diákkori osztálykirándulások hangulatát idézve utaztunk. A buszról leszállva a kisvonat állomás felé vettük az irányt, de a szerelvény füttyét hallva konstatáltuk, hogy az az orrunk előtt ment el. Fagylalttal vérteztük fel magunkat és mozgósítottuk energiatartalékainkat a gyalogtúrára. A fátyolvízesésig tartó sétánk, kellemes, árnyas fák alatt, egy csodálatos zuhatagokkal, tavakkal teli erdőségben vezetett. Fényképeztünk tájat, őzeket, halakat, madarakat, szitakötőket, néha egymás bohóságait is. Szóval mindent.

Mikor felértünk a kisvonathoz a ”szüzek” megmosták a patakban hófehér lábacskáikat. Eközben a bűnös férfiak egy fáról meglesték őket. Festői látvány volt, hát ezt is megörökítettük.

Visszafelé szerencsénk volt, a tisztásra érve alig kellett néhány percet várni a vonatindulásig. És hát a kisvasút élménye kedves gyerekkori emlékeket idézett, dalolva ajkunkon rég elfeledett dallamokat kanyargott velünk a kisvonat a hegyek, völgyek között, de mire belejöttünk volna véget is ért az út. A túrában és vonatozásban elfáradva egy büfé hűs teraszán pihent meg a csapat, néhány finom falat és hideg frissítő ital után hazaindultunk. A buszt éppen elértük és hipp-hopp máris újra a kempingben voltunk.

Hazaértünkkor arra gondoltam, miért csak az én élményeim fogalmazódjanak meg, ezért egy-egy mondatnyi interjút készítettem a csapat tagjai közül többekkel:

Kérdés:- Mi volt idáig a legnagyobb élményed?

Válaszok:

Piroska: - A csigapástétom reggeli.

Pisti: - Együtt volt a csapat.

Józsi: -Mikor lejöttem a fáról… és a fátyolvízesés. Itt szerettük meg a vonatfüttyöt.

Zsolti: - Amikor ellopták a távcsövemet.

Eszter: - A Zsolti hajhabos felálló haja.

Marika: -A szép kiránduló idő.

Dóri: -Beálltam ruhástul a vízesés alá.

Misi: -Itt vagyok, ülök és senki sem macerál.

András : - Ez a kemping egy ékszerdoboz. Méreteihez képest minden benne van.

Marika: - A kemping tisztasága.

Fruzsi: - A túrázás.

Laci: - Végigmentem a túrán és nem hoztam szégyent a családomra, elsősorban

a Klubra.

Ági: -A kisvonatozás. Olyan volt, mint diákkorunkban…

Kata: - A pillangók.

Tamás: - A sziklán ráéreztem dobolás közben a torokéneklésre.

A szilvásváradi kirándulás után annyira belejöttünk a túrába, hogy délután a kőhegyet is meghódítottuk felettünk. Egyesek a hegyen kívül más babérokra is ráhajtottak. Készült is kompromittáló fotó.

Nem tévedhettünk el, mert a kempingből egy hűséges kutyus is elkísért minket végig. Egy –két ígéretes súlyemelő el akarta bontani a bércet, hogy másoknak ne kelljen ennyit mászni és hogy András örüljön, kapott belőle egy sziklát. Meg is hatódott, de nagyon.

Elmondhattuk Jani bácsi szavaival, hogy most a csúcsra jutottunk és nagyon élveztük.

Este szlovákiai magyar barátaink Tibor és Klárika megvendégeltek saját készítésű székelykáposztával minket. Nem maradt el a finom házi knédli és kenyér sem. Köszönjük nekik, nagyon finom volt. Pedig messziről kellett hozniuk az ételt, lakókocsi nélkül. Most kivételesen a szállóban tudtak csak lakni, mégis itt voltak velünk.

Szombaton reggel egyesek nem tudtak aludni és igen gyorsan mozgott mind a négy kerekük; Jani bácsi – a csapat Bendegúza, aki mindig valami csalafintaságon töri a fejét - mindenhova rakott egy kis vicces csomagot, esetleg fogkrémet a papucsokba, néhol összekötözte a lábbeliket, vagy eltorlaszolta a lakóajtót, volt ahol karanténba zárta a még alvókat és még sorolhatnánk, mi mindent eszelt ki. Ki korán kel….ugye. Laci már azon gondolkodott, másnap reggelre őrséget szervez, mert mókamesterünk bármelyik pillanatban készen volt a galádságokra. Megérzésem szerint nagyon tudatos tervezés előzte meg a tréfás cselekedeteket, mert előző nap Jani bácsi éppen a régebbi csínytevéseiről mesélt és közben figyelte, hogy reagálunk rá. Persze mindenki nagyokat hahotázott rajta, nem sejtve a következményeket. Barackmagból meg volt elég. Sokan szüreteltek sárgabarackot, köztük én is. Hoztam még egy ládányit, mert sok megmaradt az otthoni lekvár főzés után. A csapat „Mami”-ja nem volt rest, az érett szemekből kempinges lekvárt főzött Terikével. Jutott később a palacsintába és a poharas édességbe is. Úgy el voltunk látva ez alatt a pár nap alatt minden finomsággal, hogy csakúgy dagadtunk.

Szombaton délelőtti érdekes programunk volt: a fiúk nyilvános hajvágása röhögő közönség előtt. Nagyon értettek a „birkanyíráshoz”. Jani bácsinak minden felszerelése megvolt Zsolti rakoncátlan fürtjeinek igazítására, csak tehetsége még igen mélyen szunnyadt. Misi Pistinek avangard frizurát varázsolt. Persze a sajátját nem engedte levágatni. Szerencsére közelben volt egy szakértő András személyében, aki a hibákat orvosolni tudta. Később Jani bácsi rászánta magát és megnyiratkozott. Misi a végén, mondván, hogy lemossa a hajakat róla, nyakon öntötte egy vödör vízzel.( Tagadta, de ezzel „véletlenül” visszaadta egy kicsit a kölcsönt a reggelért.)

Közös ebédünk, a bolonyai spagetti mellett a fiúk sem akartak lemaradni. Össze is hoztak egy ínycsiklandó lecsót. A degeszre ettük magunkat kifejezés úgy érzem illik ide.

Délután vonattal indultunk útnak Egerbe a Bikavér Napokra. Gondolom sejtitek, hogy a vonatozás sem ment kaland nélkül. A kalauzzal kedélyesen elbeszélgettünk, így a hőséget is kellemesebb volt elviselni. Helyiek tanácsára a vár megállóig váltottunk jegyet és le is szállt az egész csapat a vonatról, de a kalauz sokat sejtető megjegyzésére olyan érzésünk támadt, hogy még nem jó helyen járunk, ezért újra visszatódultunk. Utólag kiderült, hogy bármelyik megoldás jó lett volna, csak a vártól többet kellett volna gyalogolni a ligetig, ahol a rendezvény zajlott, viszont a váron és a belvároson keresztül többet láttunk volna Egerből. A ligetbe árnyas fasor vezetett be és egy hűsítő szökőkút volt, amit legelőször megpillantottunk. Nagyon érdekesek voltak a veterán motorok és találtam nagyon finom fagylaltot is, de mire megvettem, a többiek már szétszéledtek sétálni. Szerencsére a boros sátraknál találtam egy-két lézengőt, köztük a férjemet és barátaimat. Mégsem hagytak el. Nagyon meleg volt, pedig a kóstolós pavilonok a fák árnyékában sorakoztak, így csak Zsolti vállalkozott közülünk egy pár borfajta megkóstolására. A szabad programba belefért egy kis városnézés, evés-ivás, vásárlás, beszélgetés is. A megbeszélt idő előtt egy órával a többiek is előkerültek. Lepihentünk a füvön, voltak aki a szökőkút hűs vize mellett kerestek felfrissülést, míg egyesek – köztük a mi mókamesterünk, Jani bácsi is lubickolt kicsit a szökőkútban. A színpadon fúvós zenekar játszott, majd borlovagokat avattak. Éppen egy jó kis divatbemutató közepén tartottunk, mire felocsúdtuk, hogy eljárt az idő és indulnunk kellett a vonathoz. Visszafelé már kicsit bágyadtabban zötyögtünk a vasparipával.

Este végre sikerült nyernem is a társasjátékban. Kis csapatunkkal úgy elbeszélgettük az időt, hogy azt vettük észre, mindenki nyugovóra tért rajtunk kívül.

Vasárnap reggel palacsinta parti ébresztett mindenkit Rózsika mami jóvoltából. Finom kempingben főtt baracklekvárral és túróval töltöttük meg. Sajnos már vasárnap volt és délelőtt több család útnak indult hazafelé, másoknak azonban hátra volt még a megmérettetés a kalandparkban, amely a kemping végében a tó felett található. Bizony, ennyi minden elfér ebben a völgyben!

Előzetesen érdeklődtem, András élményei felöl, aki már kedden végigment a pályán. Elmondása szerint olyan se fönn se lenn érzés. A biztonsági öv védelmet ad. A csúcson nem azzal kell foglalkozni szerinte, hogy milyen érzés, hanem élvezni kell.

Zsolti, Misi, Szabi, Dóri,Fruzsi, Tomi és Kata alkotta a merész csapatot. Szexisen beöltöztek a védőfelszerelésbe és nekivágtak. Misi és Szabi úgy vették a magasban az akadályokat, úgy suhantak egyik helyről a másikra, hogy alig lehetett lefotózni őket. A többiek is derekasan megállták a helyüket. A legnagyobb bátorságról Kata tett tanúbizonyságot, hogy tériszonya ellenére felment a magaslatba és – bár egy kis megtorpanás után - de végigcsinálta az egészet. A legvégén harci kiáltással csúszott le mindenki a drótkötélpályán- „Jó mulatság, férfimunka volt „ -mondanánk , ha csak férfiak hódították volna meg a magaslatot. Akinek nem volt elég, sziklát és falat is mászott.

Nagyon sok élménnyel telve indultunk erről a kempingtalálkozóról is haza. Mikor eljöttünk, még az ég is sírt utánunk, mert a forró napok után jó kiadós záporeső kerekedett.

Illa berek, nádak ,erek.

Innen most már hazamegyek.

Nem is mondok több zöldséget,

Mai mesém itt ér véget.

Akinek tetszett, és akinek nem, járjon utána.

Zádori Orsi