| | Programokban gazdag, tartalmas és kellemes hosszú hétvégét tölthettek el az MCCC tagok Pünkösdkor a Szentesi Üdülőközpont kempingjében.
Bár az irigyek és rosszakarók azt terjesztették, hogy a kempinget elöntötte a Kurca csatorna és a lakókocsik sorra süllyednek el a sárban, a legtöbben szerencsére nem dőltek be ennek. Akik meg hittek a rossznyelveknek, bánhatják…
A találkozóra az óriáscsúszdák körüli terület volt fenntartva, rendezett sorokban ott helyezkedtek el az érkezők a lakókocsikkal, lakóautókkal. Néhányan már csütörtökön megjöttek, de a legtöbben pénteken délutánra időzítették az érkezést. Lévén hosszú hétvége, nem kellett hát sietni haza senkinek. Az eredeti program szerint pénteken este a megnyitó ünnepség után tábortüzet és szalonnasütögetést terveztünk tangóharmonika zenével, azonban két hirtelen jött zápor áthúzta a számítást és eláztatta a tüzelőt. Úgy döntöttünk hát, hogy szombatra napoljuk a mulatságot. A rendezvénysátorban összegyűltek azonban így sem töltötték haszontalanul az időt. A vendégeket Petra, az Üdülőközpont marketingese köszöntötte, majd a város hivatalos idegenvezetője mutatta be néhány mondatban a települést és arra invitált mindenkit, hogy szombaton egy városnéző sétára tartson vele, akinek kedve van. Csaknem ötvenen iratkoztak fel az első túrára, amely szombaton délelőtt indult és vasárnapra is szervezni kellett még egy másikat. Szentes város valamennyi értékét, építészetét, történelmét kézzel fogható közelségből ismerhették meg a túrázók, aki pedig bevállalta a több mint száz lépcsőfok megmászását is, páratlan panorámalátványban volt része a toronyból. Akik a kempingben maradtak, minden nap reggel 5 órától éjjel fél 10-ig kedvük szerint fürödhettek, napozhattak, a gyerekek csúszdázhattak a kempinggel egy területen lévő fürdőben. Profi felszereléssel búvárkodásra is nyílt lehetőség, felnőttek és gyerekek is kipróbálták a nem mindennapi lehetőséget. A Kurca vize ugyanakkor számtalan lehetőséget kínált evezésre, vízibiciklizésre, vagy horgászatra. A meleg nyári idő kiváló volt a napozásra, pihenésre, vagy biciklizésre is. Szombaton és vasárnap az Üdülőközpontban nemzetközi úszóverseny zajlott, zsivajgó forgatagával, izgalmas futamaival sokakat vonzott bámészkodni vagy szurkolni.
Estére pedig kedves kis vendégek érkeztek a kempingező csapathoz. A szentesi Zöldág Mozgáskultúra Egyesület Napsugár csoportja valóban napsugárként melengette a szívünket. Virágos szoknyácskákba öltözött kislányok, mellényes, csizmás fiúk sorakoztak a sátorban félkörben rakott padokon, a lánykák babákat ringattak a karjukon. Hankó Györgyné vezetésével és Balla Tibor citera és tekerőkíséretével olyan népi dalokat énekeltek, amilyeneket gyermekkorunkban egykor mi is. A dalokat táncok is követték, perdültek a szoknyácskák, koppantak a cipőcskék, repültek a varkocsok, miközben mosolygós kis szemeik egyfolytában azt fürkészték, hogy vajon tetszik-e a produkció a közönségnek? De hát hogy is ne tetszett volna, amikor olyan szeretettel és lelkesedéssel adták magukat! Még nyomtatott szöveggel is készültek, hogy a közönséget is megtanítsák a Kossuth nótára. És aki énekelt, az aztán táncolhatott is. A kis táncosok a végére valóságos táncházat varázsoltak a sátorból, a közönséggel együtt ropták fáradhatatlanul, nagy vidáman a körtáncot. A tánc végeztével apró ajándékokkal kedveskedtünk a fellépő gyerekeknek és felnőtt vezetőiknek.
Míg a sátorban a táncház zajlott, a gyerekek Alberttel, az Üdülőközpont vezetőjével tábortüzeket gyújtottak a szalonnasütéshez. A sátorban közben minden egység megkapta az ajándék szalonnacsomagját, amelyben volt még paprika, paradicsom, hagyma és kenyér is. Akinek nem volt nyársa, azt is kapott kölcsön. Közben bealkonyodott. A sötétben csak a tűz fénye világította meg a körben ülők arcát, vidám beszélgetés, tréfálkozás közepette sütögették a vacsorára valót. Sajnáltuk, hogy a tangóharmonika a program változtatása miatt szombaton már nem állt rendelkezésre, de a hangulat anélkül is nagyszerű volt. Késő éjjel volt, mire a tábor elcsendesedett és a parázs is elhamvadt.
A vasárnap délelőtt a gyerekeké volt, mivel Gyermeknap is közeledett. Ragyogó napsütéssel ajándékozott meg az időjárás bennünket, így az aszfaltrajz-versenyt a szabadban tarthattuk. Sok-sok színes rajz született az aprócska gyermekkezek nyomán. Volt, aki az előző napi búvárélményét örökítette meg, mások a csúszdázást, kirándulást, két nagyobb fiú pedig a 45 éves fennállását ünneplő MCCC emblémáját rajzolták meg. A jutalom nem is maradt el a nagyszerű alkotásokért.
Az akadályversenyhez kellemes hűs árnyékot nyújtott a rendezvénysátor, a gyermekek lázasan vetélkedtek, a szülők pedig közben szurkoltak nekik. Ügyesség és szerencse is kellett a jó teljesítményhez, minden feladatot úgy állítottunk össze, hogy kisebbek és nagyobbak is élvezzék. Két korcsoportban díjaztuk a legjobb három versenyzőt, de természetesen minden résztvevő kapott valami nyalánkságot. Köszönjük a felnőtteknek is a munkáját, akik a játékok lebonyolításában segítettek.
Délután egy újabb csoport indult városnéző sétára, a táborban maradók pedig fürödtek, napoztak, pihentek kedvükre. Szükség is volt a frissességre, hiszen vasárnap este mindenkit várt a Pünkösdi Bál a rendezvénysátorban a Zafeer Duó közreműködésével. A jó zene oda is csalogatta a társaságot, és hogy a jókedvet még valamivel fokozzuk, tréfás játékokat iktattunk be egy-egy zenei blokk közé. Elsőként olyan feladat várt az önként jelentkező párokra, hogy pingpong labdát szorítva a homlokuk közé ki tudja tovább tartani tánc közben. Mivel a gömbölyű tárgy gurul, nem volt egyszerű a mutatvány, több párnál pedig a magasságkülönbség is nehezítette a feladatot. A legügyesebbek egy-egy üveg pezsgőt kaptak jutalmul.
De ez még csak a bemelegítés volt, a vállalkozó szelleműek nem is sejtették, hogy mi vár még rájuk. Az este folyamán még két játék színesítette a mulatságot, mindkettő óriási tetszést váltott ki azok körében is, akik részesei voltak és akik csak szurkoltak nekik és mulattak rajtuk. Mindkét játék egy-egy történetet mesélt el, amelyben a szereplőknek mozgásos feladata volt, amikor a nevüket hallották. A kocsis játékban a szereplőknek gyorsan fel kellett állni, majd leülni, aki nem reagált, vagy rosszkor állt fel, bort kellett innia. Persze a végén volt olyan is, aki szándékosan tévesztett, mert nagyon ízlett neki a nedű.
A másik játék ennél jóval fárasztóbbnak bizonyult, ebben a történetben ugyanis aki a nevét hallotta, annak körbe kellett futnia a széksort és visszaülni a helyére. Alaposan megmozgatta a mesélő a szereplőket, főként a „gyereket”, aki szinte még körbe sem ért, máris futhatott tovább. Szereplők és nézők egyaránt nagyon élvezték a mókát és fantasztikus hangulatban folyt tovább a bál. Éjfélkor alig lehetett véget vetni a mulatságnak, úgy belelendült a csapat a táncba, de gondolni kellett a kisgyermekes családokra is, hogy tudjanak ők is pihenni.
Pünkösd hétfőn is szikrázó napsütésre ébredt a tábor. Nagy volt a csend, aznap már úszóverseny sem volt, így többen sokáig lustálkodtak a lakókocsikban. A bőséges reggeli után jólesett még kicsit elnyújtózni a medencék vizében, úgy tűnt, hogy nem siet senki haza, kihasználtak minden órát a pihenésre. Élményekkel teli, kipihenve, felfrissülve vágott neki délután mindenki a hazaútnak, többen azzal búcsúztak hogy egyénileg is szívesen visszatérnek majd e kellemes helyre.
Gy. Mészáros Ágnes