Új tájegységet ismerhettünk meg és feledhetetlenül kellemes napokat töltöttünk el mintegy húsz családdal október első hétvégéjén Balinkán az MCCC Szüreti Kempingtalálkozóján.

Volt aki elsőre odatalált, akadt aki egy kis segítséggel, de pénteken estére megtelt a festői helyen fekvő Tölgyes Turistaközpont focipályája lakókocsikkal, lakóautókkal. Csodálatos nyárvégi időjárás fogadott és kísért végig bennünket a hétvégén is, s ez még kellemesebbé tette azokat a programokat, amelyeket a házigazdaként sürgölődő Tajti házaspár – lévén ők bodajki lakosok – megálmodtak és megszerveztek nekünk. Mire megérkeztünk, már állt egy sátor, amelyet a szüret hangulatához méltóan szőlőágakkal és mézédes szőlőfürtökkel díszített fel a csapat. Koraeste Gerbel Mártiék meghozták a szőlőprést, a darálót és a nagykádat, hetven kiló szőlő pedig már ládákban lapult a másnapi szertartáshoz. Még délután megérkezett egy kocsinyi tűzifa is, amelyből estére a férfiak mesterien máglyát raktak és tüzet gyújtottak a tábor közepén. Az esti ünnepélyes megnyitóra megtisztelte a csapatot Farkasné Elvira a Turistaközpont vezetője is, Oszlánszki Zsolt, Bodajk város polgármestere pedig – hivatalos elfoglaltsága miatt – üdvözletét küldte a kempingezőknek, az MCCC vezetőit pedig egy-egy könyvvel ajándékozta meg, amely Bodajk történetét mutatja be.

Az ünnepélyes megnyitó után a csapat egy kicsit közelebb húzódott a tűzhöz, nem csak azért, mert közben lement a nap és a hegyek felől hűvös levegő áradt, hanem mert a rendezők által az asztalra készített húsos szalonna, friss házi kenyér és lilahagyma ínycsiklandó illata sütögetésre csábított. A nyársak csakhamar megteltek, s míg sercegett a parázson a szalonna, a jó barátok, ismerősök - és eddig ismeretlenek is - vidáman beszélgetve töltötték az estét. Volt olyan klubtag család is, akik először jöttek el MCCC találkozóra, de percek alatt beilleszkedtek a közösségbe. Késő éjjelig kuksoltunk a már-már hamvadó parázs mellett és nem fogytunk ki a témákból. Csak a fáradtság volt nagyobb úr, a fűtött lakókocsikban meleg ágy csábított pihenésre.

Reggel a program szerint a „közös zaj”-ra ébredtünk (motoszkálás, ajtócsukódás, pálinkás poharak koccanása… stb), bár csípős volt kicsit a levegő, a nap ezer ágra sütött le a táborra. Gyors reggeli, hogy le ne maradjunk a túráról. A táborban egy lélek sem maradt, mindenki egy lelkesedéssel indult neki a kellemes őszi sétának a Gaja patakkal övezett völgybe a Bakony hegység legkeletibb csücskében. András és Marcsi vezette a csapatot, hiszen ők gyakran járják ezeket az ösvényeket akár gombászva, akár csak kellemes kirándulásként.

A tábor hátsó kapuján át a patak hídján átkelve jutottunk a Gaja-völgybe, amely természetvédelmi terület. Néhány száz métert megtéve falétrákon másztunk át a vadak védelmében emelt kerítésen, hogy kövessük a kék túra útvonalát. Míg mellettünk a patak csörgedezett, a fölénk magasodó sziklák, összeboruló fák között besütött a nap és a sziklákon több helyen is megleshettük az itt őshonos muflonokat, amint a zajunktól megriadva tovaszökelltek. Útközben ismeretterjesztő táblákon tanulmányozhattuk a terület természeti értékeit, állat- és növényvilágáról szóló információkat. A gyerekek bogarakat lestek, érdekes terméseket gyűjtöttek, évszázados fák odvaiban bújócskáztak, kicsik és nagyok egyaránt élvezték a látványt és nagyokat szippantottunk a kristálytiszta levegőből. Mintegy két és fél kilométernyi séta után eljutottunk a Turistaközpont pihenőházához, ahol egy nagy tisztás, egy tó, fajátszótér és büfé várta a magfáradt vándorokat. A tisztás tele volt gyermekcsoportokkal és más kirándulókkal. Itt a kis csapatunk csoportokra oszlott, hiszen a program szerint meglepetés következett. A parkolóban ugyanis – köszönhetően a szervezők jó kapcsolatainak – Bodajk város kisbusza várakozott, amelynek a kulcsa az MCCC elnök kezében lapult és 10 fős csoportokban ő szállította tovább a megfáradt kempingezőket. Az út Bodajkra vezetett a Kálvária domb lábához, aki azt megmászta, páratlan panorámában gyönyörködhetett. A napos, tiszta időben amíg a szem ellátott, tucatnyi nevezetesség tárult a szemünk elé. A Bakony hegység legkeletibb pontjának magaslatáról beláthattuk a Móri-árkot teljes hosszában, a Vértes hegység vonulatát, azon is Csókakő várát, tavakat, erdőket, falvak, városok templomtornyait. S közben András csak mesélt, csak mesélt a városról, a tájról….

A busznak négyet kellett fordulnia, hogy mindenkit elvigyen a Kálvária-dombra, és közben még négyet, hogy a kempingbe visszaszállítsa a túrázókat. Kellemesen megfáradva, teli élményekkel és jókedvvel tértünk vissza. Az események azonban a táborban is tovább pörögtek, a szőlő ugyanis már halomban vár arra, hogy – régi hagyomány szerint – szüret után kiválogassák az enni valót és a préselni valót. Nem is kellett sokáig győzködni senkit, a mézédes fürtökre mint a seregélyek, úgy repültek rá. Gyerekek és felnőttek egyaránt élvezték enni, illetve a darálóba dobálni a szőlőfürtöket. A szüreti mulatságra a Bodajki Városi Televízió stábja is kilátogatott, érdeklődve filmezték a kempingezés örömeit. Az MCCC elnökét egy óriási bogrács mellett találták, amint – az egykori szüreti mulatságok elmaradhatatlan kellékét – a birkapörköltet kavargatta nagy serényen. A csapat apraja-nagyja eközben szorgalmasan darálta a szőlőt, ami később a présbe került és onnan mézédes mustként csorgott a leve a poharakba. De a meglepetések még itt sem értek véget, Mártiék egy óriási tortával lepték meg a klubtársaikat, Marcsi pedig igazi házi hatlapos süteményt sütött a szüretelőknek. Édességből és jókedvből tehát most sem volt hiány. Amíg a birkapörkölt rotyogott, több család kocsiba ülve vagy biciklire pattanva ellátogatott Mórra, ahol ezen a hétvégén a Móri Bornapok (vagy ahogy elnökünk nyelvbotlással elkeresztelte: a Bóri Mórnapok) zajlottak. Vidám kedvvel és finom borokkal tértek haza az esti vacsorára. Visszafelé jövet már a kapuban érezni lehetett a pörkölt ínycsiklandó illatát. Este aztán húsz asztal került egymás mellé és a „nagy család” összeült a vacsorához. Az elnökünk kitűnő étket főzött a csapatnak, a tányérokkal kígyózó sorokban járultunk a bográcshoz. András a vacsorakor egy feliratozott fakanállal köszönte meg a szakács munkáját, egy üveg borral pedig azt, hogy a kölcsönkapott busszal fuvarozta a társaságot. Teli hassal, a poharainkban nemes nedűkkel, jókedvvel és barátsággal gyűltünk vacsora után ismét a tűz köré és a telehold fényében arról beszélgettünk, hogy milyen kellemes napokat tölthettünk el újra együtt egy remek helyen, nagyszerű társaságban.

A vasárnapot aztán csak a pihenésnek szenteltük, reggel sokáig lustálkodtunk, míg a nap meleg sugarai ki nem csalogattak bennünket a szabadba. Akinek kedve volt, belátogatott a móri rendezvényekre, a csodás napsütés azonban legtöbbünket sütkérezésre, pihenésre csábított. Élveztük a csendet, a nyugalmat, a nap simogató sugarait és azt, hogy ilyen kellemes társaság vett körül bennünket.

Köszönjük az MCCC vezetésének, külön a Tajti házaspárnak is a kedves fogadtatást, a sok élményt és a sok munkát, amivel azon dolgoztak, hogy mi jól érezhessük magunkat.

egy család a résztvevők közül