Magyar Camping és Caravanning Club

10.05. - 10.08. Kiskőrös Kakaspörkölt fesztivál

Kiskőrös, Kakas fesztivál

2017.10.05-08

Sokan valljuk azt, hogy Kiskőrösön van a kedvenc termálfürdőnk és kempingünk. Oda mindig szívesen megyünk akár önállóan is, de jó programot kínáló rendezvényen különösen igyekszünk részt venni. Az MCCC október elejére meghirdetett rendezvénye csábító volt a hely, a jó program és a meteorológia által beígért kellemes őszi idő miatt. Az MCCC-vel egy időben szervezte Kiskőrösre találkozóját a Magyar Lakóautó Klub is. A kempingvezetővel korábban történt megegyezés értelmében az MCCC-sek a kemping első részébe, a lakóautósok pedig a hátsó részbe települhetnek.

Bár a találkozó csütörtöktől tartott vasárnapig, többen már hétfőn megérkeztek és elfoglalták megszokott helyüket a kemping hátsó részében. A folyamatosan érkező ismerősök a már letelepültek mellett foglaltak helyet. Hogy az MCCC-sek helye elől van, az csak szerdán derült ki. Ekkor már hiába kerültek ki területkijelölő szalagok, teljes volt a zűrzavar és az újonnan érkezők ott foglaltak helyet, ahol éppen szabad hely volt. Több helyen konfliktus robbant ki az elhelyezés miatt. Ha szűkösen is, de végül is mindkét klub tagjai találtak helyet maguknak. Telt ház lett a kempingben. További probléma volt, hogy a kemping a fedett úszó- és a tanmedence karbantartásával nem készült el a találkozó kezdetére. Nem működtek a szaunák sem. A használatba vételt a hét elején érkezetteknek csak vasárnapra ígérték. Látva a sok vendéget, csütörtökön elkezdték feltölteni a medencéket és pénteken - bár hűvösebb vízben - de lehetett úszni.

Pénteken együtt indult a társaság gyalogosan a városközpontban egy éve megnyílt János Vitéz Látogatóközpontba. Ez országos szinten egyedülálló, a magyar irodalom oktatását segítő - vagy felelevenítő - turisztikai attrakció, amely lehetővé teszi Petőfi Sándor művének interaktív keretek között történő felfedezését. Hat fős csoportokban indulhattunk a tabletes tárlatvezetésre. A kialakított labirintus útvonalon, gazdagon illusztrált díszletek kalauzoltak végig a vers egyes fejezetein játékos formában. Számomra csodálatos volt, hogy iskolás korunk után oly sok évvel még mindig ismerősen csengtek Petőfi sorai. Érdekes és tanulságos ez a kiállítás minden korosztály számára.

Rövid városi séta után borkóstolóval egybekötött ebédelésre indultunk a Szentpéteri Borházba. Kempinges találkozóinkon gyakori program szokott lenni a borospince látogatás, vagy a borkóstolással egybekötött étkezés. Elismeréssel állapíthattuk meg, hogy ez volt az eddigi legelegánsabb, legnívósabb ilyen jellegű program. Tágas fogadótérben helyezkedtünk el. Szentpéteri Attila, a család harmadik generációját képviselő fiatal borászmérnök tájékoztatott a családi borászat múltjáról és jelenéről. A terített asztalon pogácsa, dió, ásványvíz volt.

Kóstolónkat fogadópálinkával kezdtük, amely Irsai Olivér szőlőből készült. Az első bor 2016-os Chardonnay száraz fehér bor volt, amely egyik borversenyen elnyerte Kiskőrös város bora címet. Ezt követte 2016-os száraz Irsai Olivér, amely bió bornak számít, mivel kezelése csak rézzel és kénnel történt. Következett a Néró Rosé 2017-es száraz bor, amely a közelmúltban nyert Franciaországban a Rose-Mundialon aranyérmet. A falon láttuk e versenyen átadott oklevelet. A kóstolások közben megebédeltünk. Ebédünk szürkemarhából készült bőséges, finom gulyásleves volt. Folytatódott a bórkóstolás. Néró siller, majd Kadarka következett. Ráadásként Rajnai rizling került a poharunkba. Mivel közben igény szerint fogyaszthattunk a pogácsából és a dióból, hangulatunk kellemes, de nem spicces volt. Végezetül vásárlásra is volt lehetőség.

Este - hűen az MCCC szokáshoz - tárcsán sütött szalonnázásra gyűltünk össze. Meghallgattuk Krausz Józsinak a VIII. Kiskőrösi Kakaspörkölt és Főző Fesztivállal kapcsolatos ismertetését. Elmondta, hogy a kempingtől kb. 300 méterre van a rendezvény helyszíne, ahol pavilonok sora van felállítva a kakaspörkölt főző versenyen induló csapatok részére. A főzőversenyen 70 csapat indul, közte az MCCC csapata is. Mienk az 52. sorszámú pavilon. Már a délután folyamán elkezdtük néhányan feldíszíteni pavilonunkat. Igyekezni kell, hogy minél ötletesebb, színesebb dekorációval hívjuk fel magunkra a figyelmet, mert a végén nemcsak az elkészült ételt, hanem a dekorációt is értékelik.

Szombaton reggel 9 órakor volt az ünnepélyes tűzgyújtás. A mi pörköltünket Kondákor Tibi főzte 30 kiló kakasból. Mellé a kapros-túrós és a sima nokedlit a hölgyek csapata készítette el 9 kg liszt és 30 tojás felhasználásával.

Míg a bográcsban készültek az ételek kerékpáros társaink egy része Kiskörös újabb turisztikai attrakcióját nézték meg, az Old Car Centert. Itt a 2400 m2-es kiállítótérben több mint 100 felújított, működőképes veterán autó kapott helyet. Köztük van egy1886-ban gyártott Mercedes Benz, amiből összesen csak 100 darab készült, 1928-as USA luxus személyautó, amely 30 évig egy garázsban volt és tűzpiros Ferrari is. Helyet kaptak még ifjúkorunk autói Trabant, Wartburg és Lada típusok is.

A kakaspörköltnek 13 órára kellett elkészülni. Már nagyon éhesek voltunk, de várni kellett a zsűrizőkre, akik akkor még nagyon az elején jártak. A csapatok nagy része úgy döntött, hogy a zsűrinek szánt adagot félre teszik, melegen tartják, de már elkezdik az étkezést. Sikerült egy helyen 5 sörasztalt padokkal lefoglaltunk így az egész társaságunk egy helyen tudott étkezni. Behozták a nagy bográcsot és a nokedlis edényeket a színpad előtti térbe, és a megszokott módon, sorban állás után mindenki megkapta az adagját. Legalább ezer ember volt a helyszínen és élvezete a fesztivál hangulatát.

Késő délután volt, a zsűri még mindig járta a versenyzők pavilonjait és kóstolt. Végre elérkeztek az 52. csapathoz, vagyis hozzánk. Kellemes benyomást keltettek ott lévő társaink a sárga egyen-sapkában a szépen terített asztal mellett. Krausz Józsi rögtönzött versikét adott elő nekik:

„Ej, mi a kő tyúkanyó,

kend kapirgál itt lent,

az MCCC lakik itt bent.

Ízleljék a kakas pörit,

Nálunk a legjobb itt.”

Kóstolták finomságainkat. Különösen tetszett a kapros-túros nokedli, amely nemcsak finom, de nagyon gusztusos is volt. A zsűrizők lassan haladtak tovább, hiszen, még hátra volt utánunk 18 versenyző csapat étele. A vendégsereg közben mulatott. Zsongott az egész szabad placc a sok vidám táncolótól. Vártunk, vártunk, várakoztunk. Többen nem győzték kivárni az eredményhirdetést és visszamentek a kempingbe.

Már beesteledett, mire a zsűri végre eredményt hirdetett. Sok díjazott volt! Óriási öröm tört ki, amikor bemondták, hogy a „Legszínesebb kakaspáholy” díjat az 52. sorszámmal induló csapat nyerte el. Krausz Józsi átvette az oklevelet, és a díjjal járó kedves ajándékokat. Szinte tánclépésben jöttek vissza a kempingbe. Nagy ünneplés kezdődött ez után! Pezsgős üvegek kerültek elő, koccintás, koccintás után. Felidéztük az előkészület eseményeit, igazi csapatmunkának értékelve a nagy sikert. Már egészen besötétedett, az idő is egyre hűvösebb volt, mégis sokáig ott maradtunk a díj közelében és együtt örültünk neki.

Vasárnap már a búcsú következett. Tekintettel arra, hogy a díj átadásakor a rendezők meghívták az MCCC-t a következő évi Kakasfesztiválra, remélhetőleg jövő évi programban helyet kap ebben az időben Kiskőrös és akkor ismét eljövünk. Ezúttal is köszönjük Krausz Józsinak, hogy felfedezte Kiskőrös remek programjait és ezúttal sem csak dagonyázással, evés-ivással töltöttük az időt, hanem érdekes újdonságokkal ismerkedhettünk meg.

 

Katona Júlia

- - - hirdetés - - -
Lakóautó és lakókocsi kereskedelemi központ logó tervezés Kempingvilág - Komfort útközben - truma falle dometic szerviz lakókocsik lakóautók kempingcikkek