A Magyar Camping és Caravanning Club Elnöksége nehezményezi és egyben jogi lépéseket fontolgat amiatt, hogy a Táborozó Természetbarátok Egyesülete honlapján – a médiatörvénybe ütközően – saját közleményként jelentette meg az MCCC által német nyelvről magyarra fordíttatott, hírré szerkesztett és a www.mccc.hu weboldalon 2010. január 19-én közzé tett információkat a 76. FICC Rallyról. Megállapítható, hogy a TTE honlapra két nappal később felkerült közlemény szinte szó szerint megegyezik az MCCC által kiadottal, amely a FICC által közlésre küldött információs prospektusnak csak egyes részeit tartalmazza és nem is az abban szereplő sorrendben, tehát egyedi szerkesztése jól azonosítható, a fordításból a TTE honlapra való felkerülés előtt csupán az MCCC-nél való jelentkezésre utaló részt vették ki. Az információ megszerzése és megjelentetése anélkül történt meg a TTE részéről, hogy arra - a szerzői jog által megszabott módon – másodközlési engedélyt kértek volna, holott az MCCC honlapján egyértelműen fel van tüntetve az alábbi: „A portálon megjelent tartalom az mccc.hu adatbázisának részét képezi, ezért a szerzői jogi törvény 84/A paragrafusa alapján szerzői jogi védelem alatt áll. A www.mccc.hu oldalon megjelent fotók és írások akár részbeni, akár teljes felhasználása, más helyen való megjelentetése csak a jogtulajdonos (vagy az őt képviselő személy), valamint a szerkesztőség engedélyével lehetséges. Előzetesen engedélyt az mccc@mccc.hu címen lehet kérni.” Az információlopás észlelésekor 2010. január 22-én az MCCC elnöksége – miután rögzítette az oldal tartalmát - jelzéssel élt Orbán Mihálynak a TTE elnökének, ám mostanáig a jogtalanul átvett közlemény nem került törlésre a Táborozó Természetbarátok Egyesületének honlapjáról. Az MCCC Elnöksége ismeretlen tettes ellen eljárást kezdeményez információlopás miatt. 2010. január 23. MCCC Elnöksége
|