Magyar Camping és Caravanning Club

Utazás 2017

Utazás Kiállítás Budapesten

2017.03.02-2017.03.05

A tavasz egyik hírnöke, évről évre a Budapesti Vásárközpontban megrendezésre kerülő Utazás kiállítás. Ez a nagy utazási seregszemle az idén 40. alkalommal került megrendezésre 23 országból érkezett több mint 300 kiállító részvételével. A kiállítók között szerepelt az MCCC is. A kiállítóknak lehetőségük volt ingyenes belépőjegyeket biztosítani az első két nap rendezvényeire, ezzel is csábítva a látogatókat az eseményre.

Az MCCC stand több oldalról is jól láthatóan, könnyen megtalálható volt. Az elmúlt évi találkozók nagy színes poszterei dekorálták az oldalfalakat. A pultokon az MCCC 2017. évi programjait tartalmazó kiadvány és különféle reklámanyagok mellett a Turinformtól kapott rengeteg féle prospektus, mint szórólap voltak kínálva.

Az egész stand olyan volt, mint egy randevú hely. Jöttek az újabb kempinges társak, kezdődtek a szokásos baráti üdvözlések, majd a ráérős társalgás, ami újabb ismerősök érkezésével a korábbiak távozásával folyamatossá vált. Jó volt tapasztalni, hogy a fővárosiak mellett szép számmal érkeztek az ország távolabbi helyeiről és még külföldről is társaink.

A vásár ideje alatt lehetőség volt az évi tagdíjak befizetésére, ill. az előző találkozón befizetett tagok plasztik-kártyáinak átvételére. Ezek az éves kártyák nagyon szépek. Mivel a rajtuk lévő adatok elektronikusan vannak rögzítve, előállításukra várni kell. Emiatt az éves kártyákat csak mindig egy következő találkozón, vagy az MCCC irodájában lehet átvenni. Aki MCCC tag, annak lehetősége volt FICC kártyát is igényelni, befizetni, átvenni. Örömmel állapíthattuk meg, hogy a taglétszámunk a vásár ideje alatt is jelentős mértékben növekedett.

A vásár lehetőséget kínált kölcsönös előnyöket biztosító kapcsolatfelvételre a kiállításon résztvevő kempingekkel. Ezzel célunk azon kempingek körének bővítése, amelyek kedvezmény nyújtanak az MCCC igazolványt felmutató tagoknak egyéni érkezéskor. Cserébe a klubunk reklámlehetőséget biztosít. Tekintettel arra, hogy többnyire nem a döntéshozók vettek részt a kiállításon, ezért ezek realizálása a későbbi időszak feladatai közé tartozik.

Klubtársainkkal, barátainkkal szó volt a következő időszak programjairól, azokon való részvételről. Lelkesen idéztük fel az elmúlt év sok élményt nyújtó eseményeit, megerősítve azt, hogy továbbra is a természeti szépségeket, a kulturális örökség emlékeit, kiállításokat, várakat, városokat szeretnénk megismerni a kempingek által kínált pihenés biztosítása mellett.

Találkozunk legközelebb március közepén, Kapuváron a Magdaléna Kempingben.

 

Katona Júlia

- - - hirdetés - - -
logó tervezés Zsóry Liget Camping Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ Thermal Garden, Csokonyavisonta campinform.eu - a kempingezők kedvenc oldala