Magyar Camping és Caravanning Club

Celldömölk

2022. november 10-13.-ig

A múlt héten megrendezésre kerülő celldömölki találkozót az égiek is a kegyeikbe fogadták. A sok program mellett napozni is tudtunk!

A megérkezés napján este a találkozó megnyitója várta a résztvevőket.

Másnap kirándulást tettünk a Vulkánpark múzeumba, ahol a Ság hegy történetével és magával a vulkánok keletkezésével, kitörésével ismerkedhettünk meg. A programot borkóstoló követte, ahol a borász úr bőséggel töltögette a Ság hegy borait és pálinkáját. Este kolbászsütésre került sor a közös helyiségben és harmonikaszó mellett mulatott a társaság dalosabb része.

Szombaton a katolikus templom kincstárában érdekességeket láttunk a városhoz kapcsolódóan. Lazításképpen kisvonattal bejártuk a város nevezetesebb részeit. Délután a fürdés sem maradhatott el az esti Márton napi libalakoma előtt, ami a Jufa hotel egyik termében nekünk volt megtartva. Vasárnap záródott a találkozó, amin a résztvevő egységek - visszajelzésük alapján - nagyon jól érezték magukat.

Kovácsné Nagy Mónika

- - - hirdetés - - -
logó tervezés Zsóry Liget Camping Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ Thermal Garden, Csokonyavisonta campinform.eu - a kempingezők kedvenc oldala