Magyar Camping és Caravanning Club

05.25.-05.29. Dunaföldvár

 

Szerencsére beigazolódott a meteorológus előrejelzése, ragyogó idő várt bennünket Dunaföldváron!

Volt, aki már szerdán megérkezett, de csütörtökön jöttek a legtöbben. Csütörtökön kipróbáltuk a gyönyörű környezetben lévő termálfürdő gyógyvizét, megcsodáltuk a várudvarnál a panorámát, a dunaparti sétányt és a pincesort. Este az elnökasszony jóvoltából egy decsi meglepetést, kapros tejfölös kalácsot fogyasztottunk vacsorára.

Péntek délelőtt a Várat és ezen belül a kiállításokat tekintettük meg. Idegenvezetőnk beszélt Dunaföldvár történetéről és a törökök dunaföldvári tartózkodásáról, majd a Sárdy János emlékkiállítást és a várbörtönt tekintettük meg. A híres Afrika kutató - Magyar László - emlékkiállítása mellett a terem másik felében fafaragások, valamint népviseletek kerültek bemutatásra. A Vár étteremben finom, ízletes ebéddel fogadták a Magyar Camping és Caravanning Clubot, többen éltek is a lehetőséggel. A találkozó megnyitóján Krausz József ismertette az elkövetkezendő napok programjait. A kellemes késő esti beszélgetésnél finom lángost fogyasztottunk.

Szombat reggel a szokásos földvári piacolást nem hagytuk ki, majd 09:30-kor a kemping bejáratánál várt minket az autóbusz, amivel elindultunk Perkátára, a csodálatosan felújított Győry kastély látogatására. Az impozáns termekben a család történeti bemutatóját láthattuk. A kastély egy másik részében Perkáta község testvértelepülését, a kínai Huaxiang mindennapi életét mutatták be. Az emeleti részen helytörténeti és technikatörténeti állandó kiállítás látható, mely a kulturális egyesület kezelésében van. Közel 3000 különböző témában bemutatott tárgy teszi színessé a kiállítást. Perkáta központjában szemben a kastéllyal, szépen felújított 250 éves gazdasági épületből kialakított étteremben fogyasztottuk el az ebédet. 15 órakor már a kemping területén voltunk, jól esett a délutáni fürdés. 17 órától készülődtünk a bográcsos esti vacsorához, majd hosszú asztalnál elfogyasztottuk. Késő estébe nyúló beszélgetésekkel és élmények átadásával zárult a nap.

Vasárnap délelőtt a társaság nagyobbik része kerékpárral, egynéhányan autókkal indultunk Révbérpusztára, ahol egész napos program és finom ételek várták a gyermekeket és felnőtteket. Több száz autó érkezett a helyszínre, lovasbemutatók, kézműves vásár, a rendezvényszínpadon pedig fellépők szórakoztatták a közönséget. Visszaérkezve a kempingbe a délutáni fürdőzést sem hagytuk ki. A kora esti órákban a dunaföldvári pincesoron, a Sűrű Borháznál már vártak minket. Végig kóstoltuk a szakértő kezek által évről évre korszerűbb eljárásokkal készült nedűket, amikből kedvére vásárolhatott bárki. A borok ízlelgetése közben többféle sajtot is fogyasztottunk. A jókedv és a derű kíséretével, nótaszóval tértünk vissza a kempingbe.

Hétfőn, a találkozó utolsó napján reggeli gyors fürdőzés után búcsút vettünk a barátoktól, ismerősöktől, de hamarosan ismét találkozunk!

Köszönet a szervezésért!

Mándicsné Rózsika

 

 

 

- - - hirdetés - - -
logó tervezés Zsóry Liget Camping Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ Thermal Garden, Csokonyavisonta campinform.eu - a kempingezők kedvenc oldala