Magyar Camping és Caravanning Club
2018. év beszámolói: [ Bózsva ] [ Agárd Húsvét ] [ Harkány ] [ Utazás 2018 kiállítás ] [ Farsang ]

Harkány

Kempingtalálkozó Harkányban

2018. március 14 – 18.

 

A 2018-as évad új helyszínen, Dél-Dunántúl világhírű fürdő-városában Harkányban, gazdag programmal indult. Hogy mennyire volt vonzó ez a program, azt a jelentkezők nagy száma is mutatta. Az időjárás is csábított a kempingezésre. Március elején az idő tavaszias volt, bár az előrejelzések a hét végére fokozatosan romló időre figyelmeztettek.

Szerdán, enyhén szeles, de napsütéses időben indultunk. Könnyen megtaláltuk az ősfás, ligetes szépen parkosított kempinget és a szállodai recepciót, ahol be kellett jelentkezni. Némi mosolyt csalt az arcunkra, hogy a bejelentkezéssel együtt a szállás díját is azonnal rendezni kellett, majd irányítottak az általuk kijelölt parcellára. Hamar belátták azonban, hogy a helykijelölés nem volt jó ötlet. A változtatási kérések miatt folyamatosan korrigálni kellett a listát, mert a kijelölt hely általában nem felelt meg. A kempinghelyet a kempinges szereti kiválasztani! Más ez, mint a szállodai szobakijelölés.  

Csütörtökön, március 15-én délután szép, napos időben kerékpáros túrára indultunk Máriagyűdre, amely Siklós város településrésze. Máriagyűd a Pécsi Egyházmegye területén lévő híres Mária-kegyhely, búcsújáróhely. Hosszú évszázadok óta ad vigasztalást a testi-lelki gyógyulásra vágyó zarándokoknak, akik évről évre, hitük kifejezéseként látogatnak el a Szűzanya lábaihoz és a közbenjárását kérve adnak hálát Isten oltalmáért. A Boldogságos Szűz Mária háromszáz éve jelenéseivel kifejezte, hogy mindenkinek szüksége van a megpihenésre, a töltekezésre, a bizalom megerősítésére. Évente az idelátogató zarándokok számát ötszázezerre becsülik.  

Este a kemping közös helyiségében gyűltünk össze a találkozó megnyitására. Krausz József elnökhelyettes úr köszöntötte a megjelenteket, ismertette a találkozó programját, majd felkérte Bálint Gyöngyit a Március 15-ei ünnepi megemlékezés megtartására. Tapssal jutalmaztuk Gyöngyi rövid, tartalmas, nagyon színvonalas beszédét. Ezt követően került sor a találkozó programjain való részvételek pontosítására, az elmaradt befizetések pótlására. Ismét sajnálattal kellett megállapítani, hogy a jelentkezők egy része nem jelent meg a rendezvényen. Közülük többen nem is jelezték távolmaradási szándékukat, de voltak olyan résztvevők is, akik nem adtak le jelentkezési lapot. Ez nagyon sajnálatos, mert a buszos kirándulásokhoz a létszám ismeretében lehet a buszt megrendelni és az éttermi étkezéseknél is elvárják a pontos létszámot. További gondot okoz, ha az előzetes jelentkezéstől eltérő a tényleges részvételi szándék. Ekkor derült ki, hogy a másnapi kiránduláson 70 fő kívánt részt venni, de csak 50 férőhelyes busz lett rendelve az előzetes jelentkezések alapján. Szerencsére Krausz Józsi ügyesen el tudta intézni, hogy két busz álljon rendelkezésünkre.  

Pénteken délelőtt zuhogó esőben vártuk a kemping bejáratánál a Siklósi várhoz szállító autóbuszokat. Megérkezés után előbb a Látogatóközpontban megvásároltuk a belépő jegyeket, majd megkezdtük a vár látogatását. Idegenvezetőnk elmondta, hogy a siklósi vár hazánk fontos történelmi nevezetessége. Erődjének első falait még a 13. században, 1260 körül rakták le. Mindig egy darabja volt a magyar történelemnek. Nevezetes fontos emberek voltak a vár tulajdonosai, akik folyamatosan építették, fejlesztették a várat. Utolsó birtokosa 1873-tól 1944-ig a Benyovszky család volt. Az 1950-es évek közepéig üresen, megrongálva, kifosztva állt az épület. Felújítása 1956-ban kezdődött. A 90-es évek közepétől Siklós Város Önkormányzata elnyerte a vár hasznosításának jogát. Előbb a „Megújuló vár a Tenkes alján” majd a „Siklós-Mohács turisztikai tengely” projektből több milliárd Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült és így kialakult a vár jelenlegi látogatható formája.  

Bejártuk a hatalmas várterületet. Megnéztük többek között a várbörtönt, a kínzókamrákat, a közemberek és a nemesek börtöncelláit, a várkápolnát, a reneszánsz bútorkiállítást, bábukon a páncélöltözeteket és az úri hölgyek ruházatát, fotóztunk Kanizsai Dorottya makettjével. A lakosztályoknál bekukkantottunk Kanizsai Dorottya híres imafülkéjébe, majd a pincerészben kialakított ivóban lelkesen beazonosítottuk a Tenkes kapitánya című film viaszfiguráit. Idegenvezetőnk fáradhatatlanul magyarázott, igyekezve minél több ismeretet átadni a helyi tudnivalókról, érdekességekről.

A még mindig zuhogó esőben felszálltunk a külön buszunkra és ebédelni mentünk Siklóson a Vasút étterembe. Ebéd után a híres Villányi borvidéken két neves pincészetbe látogattunk. Előbb a Hotel Ermitage alatt található Bock pincészetet néztük meg. Itt csak idegenvezetéses pincetúrára volt lehetőség mindennemű fogyasztás nélkül. Lenyűgöző volt a hatalmas pincerendszer az óriási mennyiségű hordókkal. Nagyon tetszett az újonnan kialakított fogadótér, amely remek akusztikájának köszönhetően még hangversenyek tartására is alkalmas.  

A Gere pincészetben folytattuk utunkat. Itt már borkóstolóra is hivatalosak voltunk. Rozé és vörös borokat kínáltak pogácsa és keksz kíséretében. Az öt féle borkínálatból utolsóként kaptuk a pincészet prestige borát az Aureus Cuvée-t. Ezt a kishordós érlelésű cabernet-merlot házasítást csak kiemelkedő évjáratokban állítja össze apa és fia. A bor neve arra utal, hogy teremhet arany (aureus) a föld fölött is. Mi a 2009-es évjáratból kaptunk. A minket tájékoztató borász hölgytől megtudtuk, hogy a gyümölcsös és zamatban gazdag borok nem a hatalmas test és magas alkohol által válnak kiemelkedővé, inkább a megfelelő egyensúly, a sokszínűség és az ízek harmóniája teszi naggyá őket. Itt is megnéztük a pincelabirintusban felhalmozott rengeteg hordót, majd búcsúzóul néhányan vettek palackos bort.

Amikor visszaértünk a kempingbe rövid pihenés után hat órakor ismét találkoztunk a közös helyiségben. Vacsora készült. Többen pucolták, vágták a hagymát, mások a szalonnát vágták, sütötték. Az asztalra került a friss kenyér, majd elkezdődött a lakomázás. Jól esett befalni a szokásos kempinges kaját és hozzá kortyolgatni az otthonról hozott vagy Villányban vásárolt bort. Közben szólt a zene, táncra perdült az egész társaság. Nagyon jó buli volt! Az eső továbbra is esett néha gyengébben, majd erősebben. Az időjárás előrejelzések semmi jót nem ígértek.  

Szombatra ismét buszos kirándulásra indultunk. Buszunk már negyed órával a tervezett indulás előtt ott volt. Utaztunk Pécsre. Pécsett a megbeszélt helyen már várt minket az idegenvezető. A zuhogó eső miatt csak rövid belvárosi sétát tettünk. Megnéztük előbb kívülről az UNECSO által világörökségként besorolt Pécsi székesegyházat, a Püspöki palotát, a Barbakánt, a Dzsámit, a Zsinagógát és a pécsi ókeresztény sírkamrákat, majd betértünk a Pécsi Székesegyházba, amely a város egyik jellegzetes épülete. Ezt a templomot II. János Pál pápa 1991-ben Basilica minor rangra emelte, majd meg is látogatta. Ez után kisvonatos városnézés következett. Kijőve a templomból már láttuk a minket váró kisvonatot, amint annak vezetője igyekezett a nylon ablakvédőket lehúzni, hogy valamelyest védjen az esőtől. Csak a társaság fele fért fel a kisvonatra. A másik fele egy közeli cukrászdába tért be melegedni, szárítkozni. A kisvonat a Zsolnai Kulturális negyedbe szállított. Mi kiszálltunk, a kisvonat meg visszament a többiekért. A tágas Látogatóközpontban kényelmesen elhelyezkedtünk és vártuk, hogy megérkezzenek.    

Idegenvezetőnk tanácsára hallgatva a több mint tíz féle programlehetőség közül a Zsolnay Aranykora – Gyugyi gyűjtemény megtekintésére váltottunk jegyet. 2009-ben az USA-ban élő Dr. Gyugyi László műgyűjtő közel 700 egyedi kerámiatárgyat tartalmazó Zsolnay-gyűjteménye visszakerült szülőhelyére. Ezek a gyár 40 évét átölelő (1870-1910) időszakának termékei, amelyek három nagy korszakra oszthatók: historizmus, millennium és a szecesszió periódusaira. Csak bámultunk ennyi szépség, csodás alkotás láttán. A gyűjtemény méltó helyét az erre a célra átalakított Sikorski-villában találták meg.

Ismét buszra szálltunk és utaztunk Kozármislenybe a Két szekér című fogadóba. Megtöltöttük az étterem nagy részét és nagy élvezettel fogyasztottuk az igazán kiváló minőségű előzetesen egyeztetett, Krausz Józsi által tesztelt ebédet. Hazatérve a kempingbe többen fürdeni mentek. Voltak, akik még este hazautaztak, mert megijesztette őket az időjárásról szóló híradás. A társaság nagyobb része ismét a közös helyiségben találkozott. Az előző napi szalonna kisült zsírját kentük a kenyérre. Hosszan beszélgettünk, viccelődtünk, ráérősen töltöttük az időt.

Vasárnap hazautaztunk. De jó visszaemlékezni erre az ünnepnek köszönhetően hosszúra nyúlt hétvégére. Kiváló volt a program, remek a társaság! Jobb lett volna eső nélkül, de ez általunk nem befolyásolható! Őszinte köszönet illeti Krausz Józsit, hogy ezt a találkozó ilyen nagyszerűen előkészítette és levezényelte. Legközelebb Agárdon találkozunk.

 

Katona Júlia 

- - - hirdetés - - -
logó tervezés Kempingvilág - Komfort útközben - truma falle dometic szerviz lakókocsik lakóautók kempingcikkek