Magyar Camping és Caravanning Club

Lakitelek Népfőiskola

Lakitelek június 3-6.ig.

Minden találkozásból viszünk haza valami szépet, valami újat.

 

Miután egy kirándulás alkalmával már jártunk Lakitelken, így nem volt meglepetés a minden elvárásnak megfelelő új, kemping.

E megállapításomat lentebb kissé cáfolom. Mint minden itt is a való élet hozta az apró, észrevételeket, melyre majd visszatérek.

Lakitelken egy több funkciós beruházás keretében készült el, és 2021.május. 17-én adták át a kempinget.

26 parcella áll a vendégek rendelkezésére.  Megjegyzem, pontosan 26 egység vett részt a találkozón, tehát a helyet maximális megtöltöttük. Külön meg kell említeni a rendezett, ápolt parcellák kinézetét. Az egységeknél megtalálható a vízvételi és a szennyvíz leeresztési lehetőség. A kijelölt helyek kb. 1/3 a kövezett, majd a többi részen egy igen jó minőségű gyepszőnyeg van. Többen, –kímélve a gyepet –sajnálták, szőnyegüket a fűre leteríteni.

Csütörtök az érkezések, és az üdvözlések napja volt. Akik a nap első részében érkeztek, délután már a fürdőben lubickoltak. Este Tímárné Etelka és Timár Józsi zsíros kenyér partival lepett meg bennünket. Természetesen az igen jól felszerelt új konyhában, a szorgos női kezek segédkeztek a szendvicsek elkészítésében. A szokástól nem tértünk el, asztalinkat kiraktuk és világmegváltó gondolatainkat megosztottuk egymással. Majd átbeszéltük a következő nap programját, és jó hangulatú estével fejeződött be a nap.

Pénteken Belicza András kalauzolásával, sétát tettünk a Hungarikum -ligetben. Mint láthattuk, folyamatos a rekonstrukció, és a fejlesztés. A beruházás első üteme befejeződött a második ütem folyamatban van. Itt található a Kunhalom formájú „Magyar Borok Katedrálisa”, mely a közeljövőben, a magyar borkultúra egyik szentélye kíván lenni.

E pince nevéhez méltóan, belső elrendezésével és kínálatával „székesegyháza” a magyar borvidékeknek.  Az előtérben látható a magyar „Az Év Borásza” nevek felsorolása tájegységük megnevezésével, valamint a „Pince falvak” jegyzéke, és rövid bemutatásuk.

Láthattuk a Jurta Tábor és Avarok szálláshelye kempinget. A táborban Mongóliából származó 7 db eredeti jurta sátor létesült.  A sátrak – melyek belső borítása eredeti mintákkal díszített- egyenként, 7 fő elhelyezését biztosítják.

Elsétáltunk a Lovarda mellett, ahol adott a bértartás lehetősége.

Említést teszek a Nimród Foot golf Parkról, mely sokunk számára ez idáig ismeretlen volt.

A Tisza vendéglő –Lakodalmas Ház- étel kínálatát megkóstoltuk, emlegetjük az ízletes „cigány-pecsenyét”. Az étteremben fellelhető asztalokat, székeket egy helyi asztalos mester készítette.

A kemping mellett épült meg (közvetlen átjárással) a Gabriella gyógy és strandfürdő. Élmény, gyermek és termálvizes medence, valamint szenior fitnesz park, melyek itt találhatóak.

Este a Tisza étteremben közös vacsorán vettünk részt.

Szombaton reggel buszos kirándulásra indultunk. Cél: Kecskemét belvárosa városa volt. Idegen vezetőnk –Mónus Erzsébet- cseppet sem unalmas előadás módjával igen sok információt megosztott velünk, a városi sétánk során. Az első épület, amelyet megcsodáltunk a Katona József színház volt. Megnyitó ünnepségére, 1896 októberében, került sor. Ebben az évben 125 éve, hogy  az épületben komoly színházi élet van.

A város főterén épült 1897-ben a patinás Városháza. A felújítási munkák miatt körül állványozott épület szépségét, most fantáziánkra bíztuk.

A Nagytemplomot – társ székesegyház- sikerült belülről is megtekinteni. Bár sietősre fogtuk a látogatást, mert perceken belül egy keresztelő kezdődött.

Cifra palota szecessziós épület, jelenleg képtár- és múzeum.

Városnézést követte a Bozsó gyűjtemény megtekintése, melyet Kecskemét kincseinek nevezik. Bozsó János festőművész alkotásait, festmény, magán gyűjteményét – kerámia, fafaragás, XVIII. századbeli  bútorok ,festmények - láthattuk. Helyet kapott itt (a ma is élő) barátjának Hanga József óra gyűjteménye. Mint pld. Kecskeméti nagytemplom rekonstruált óralapja, a Tolna megyei Bogyiszló község templomának óraszerkezete. Külön említendő a szintén Tolna megyei, Sárközi- Decsi fekete zsorzset anyagra, fehér színnel hímzett ma is használatos nyakkendő.

Mindenki elfáradt, de nem hagytuk ki kempinges társunk Kenyeres István és fiainak Péter és Tamás, rendszám-tábla gyűjteményét. Gyűjtési szenvedélyük 1990-ben indult, édesapjuk külföldön vásárolt Toyota személygépkocsi rendszámával. A 2011 évi, Budapesti kiállítás alkalmával tették hivatalossá,  Guinnes világrekordjukat,(a helyszínen egy bizottság számolta át a kiállított darabokat). Itt adták át részükre a világrekordot igazoló oklevelet, hiszen a világon övéké a legtöbb darabszámú rendszámtábla gyűjtemény. A kiállítást érdeklődés követi, folyamatosan fogadják a látogatókat. Elmondhatjuk, hogy náluk a kerítés nem kolbászból áll, sokkal inkább rendszámtáblákból. Jelenleg 14 300 db rendszámtáblából áll a gyűjtemény.

Fáradtan, értünk vissza a kempingbe, majd ki-ki a maga elképzelése szerint folytatta a napot. Volt, aki fürödni ment, többen a borkóstolót választották.

Egy hírtelen ötlettől vezérelve, este, szalonnasütéssel folytatódott és fejeződött be a nap.

Mint a beszámoló első részében jeleztem, apró észrevételeink voltak/vannak a kempinget illetően. Erről már az illetékesnek említést is tettünk. Ilyen például hogy a kijárati ajtó keskenyebb, mint a bejárati, így távozáskor némi segítséggel a bejárati ajtót kellett igénybe venni.

Megbeszélésünk értelmében észrevételeinket összeírtuk és részükre továbbítjuk, természetesen jó indulattól vezérelve.

Köszönjük a szervezést Kenyeres Istvánnak, Tímár Józsinak és Etelkának, valamint Veress Gyurinak. és párjának.

 

Bálint Gyöngyi  MCCC tagja

- - - hirdetés - - -
logó tervezés Zsóry Liget Camping Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ Thermal Garden, Csokonyavisonta campinform.eu - a kempingezők kedvenc oldala