Magyar Camping és Caravanning Club

Pusztaszentlászló

Pusztaszentlászló Aqua Barbara

2021.05.06-09.

„A levél, az email, a telefon, nem elég. Kellenek a találkozások, hogy meglássuk a másikat.”

Bő hat hónap elteltével végre szabad utat kaptunk az első kempingtalálkozóra. Bíztunk abban, hogy szép számmal összejövünk, hiszen, egy kempinges sincs ahhoz szokva, hogy járgánya hónapokig nem hagyja el a „szálláshelyét”.

Pusztaszentlászló igen kellemes meglepetés volt, mindannyiunk részére. Az 575 fő lakosú község a Zala-Dombság területén található, Zalaegerszegtől 25. km re. Mint megtudtuk, széles skálájú történelmi múlttal rendelkező település. Fejlődése első lépéseként, az 1960-as években megépült a víztároló, mely napjainkban már a község szabadidő központja.

Majd 2002-ben elkezdődött a termállétesítmények építése.

Zala megye közepén természet közeli környezetben várja a pihenésre –fürdőzésre vágyókat az Aqua Barbara Termálstrand és kemping. Vize nátriumhidrogén karbonátos gyógyhatású hévíz. 60 lakóautó/lakókocsi beállóval, egyedi víz-villany csatlakozással ellátott parcellákkal várja vendégeit. Az étkezés büfés vendéglátó egységekkel biztosított.

Az általunk, szuper minősítéssel ellátott kempingbe, már szerdán megérkeztünk. Természetesen nem voltunk egyedül, ami nem is volt meglepetés.

Csütörtök reggeltől, sorra érkeztek kempinges társaink, de ekkor már szemerkélt az eső. Belépéskor (mint előző napon is) a személyi igazolvány mellett be kellett mutatni, az oltást igazoló plasztik kártyát is. Furcsa volt, hogy a covid adta helyzetre tekintettel, elmaradt a baráti ölelés. Sajnos az eső, kitartóan szemerkélt. Ennek ellenére az érkezőket üdvözöltük, de mindenki igyekezett a saját kis kuckójába húzódni, hiszen a csepergő eső mellett, a levegő hőmérséklete sem volt baráti.

Pénteken az eső manó ismét színre lépett. Egész nap esett, hideg volt. Ekkor már tudtuk, hogy a tervezett nap közbeni program nem fog megvalósulni. Így kiscsoportokba, a lakókba behúzódva, pihentünk, beszélgettünk, míg a bátrabbak, élvezték a termálvíz, gyógyító hatását. Volt, aki a kemping melletti horgásztónál tett sétát. Itt látható az úszó, fémtartó szerkezetű híd, mely ellenáll az időjárás viszontagságainak. Este a hideg ellenére a közösségi sátorba gyülekeztünk és a programnak megfelelően megtötént a találkozó megnyitása. Szűts István elnökhelyettes köszöntötte a megjelenteket, és ismertette a további programot. Majd Patai László elnök, beszélt az MCCC klub iroda helységével kapcsolatos eddigi munkáltatokról, a felújításról, valamint az iroda tervezett hasznosításról. Szólt arról is, hogy a klubtagok, az első hívó szóra több napon keresztül részt vettek, az irodában lévő értékek elszállításában, szerelési, festési munkálatokban. Bejelentette továbbá, hogy az iroda bebútorozása, teljes befejezése, kamatmentes tagi kölcsönből fog megvalósulni.

Az est folyamán vendégünk volt a község polgármestere, Kaj István, aki a települést mutatta be. A kemping üzemeltetője, szintén üdvözölt bennünket és jelezte, hogy probléma, kérdés esetén bármikor kereshetjük őket.

Majd következett a program szerinti finom (3 féle) zsírral kent kenyér, lila hagymával és zöldségekkel. Mikor megtudták, hogy én írom a találkozóról a beszámolót, külön megkértek, hogy hangsúlyozzam ki a zsíros kenyérszeletek, elegáns és frappáns szervírozását. Mindenki, tálcára helyezett, három szelet, különböző zsírral megkent kenyeret kapott. Köszönjük Szűts Olginak és Istvánnak, akik ezzel vendégeltek meg bennünket. Köszönet Ábrókné Marikának, aki Olginak volt segítségére. Majd megbeszéltük, hogy az időjárás miatt elmaradt napi programot is másnap (szombaton) fogjuk megvalósítani.

Sajnos, a közösségi helységben igen hideg volt, így mindenki igyekezett a saját rezidenciájához.

Szombaton már egy igazi „kempinges” időre ébredtünk. Spontán szervezéssel mindenki részt tudott venni a tervezett kirándulásokon. Ki motorral, többen kerékpárral, valamint személygépkocsival potya utasként, keltünk útra. Elsőként, a Söjtör településen található Deák kúriát, melyet 2003-ban újítottak fel, néztük meg. A helyiek által kastélynak nevezett épület a falu központjában, a Fő utcán található, mely méltósággal őrzi a Deák-család emlékét. Itt született Deák Ferenc. Élete tragédiával kezdődött, édesanyja belehalt a szülésbe. Deákot, rokonai nevelték, majd jogot végzett. A haza bölcseként, a haza atyjaként tisztelt államférfi volt. Budapesten hunyt el, 1876.január.28.-án.

Szülőháza bejáratánál az 1897-ben készíttetett emléktáblát láthatjuk. Az épületet felújítása és megnyitása óta szerte az országból sokan látogatják, hogy leróják tiszteletüket Deák Ferenc emléke előtt. A Söjtöriek, kellő szeretettel és tisztelettel ápolják emlékét, utcát is neveztek el róla.

Következő úti cél a Pusztaszentlászló Újhegyi kilátó volt. Az Újhegyen magasodó, három-szintes kilátó, földrengés biztos méretezéssel épült, 12,4 m magas, és 286,7 méterrel van a tengerszint felett. Egy időben, 30 ember tartózkodhat az épületben. A kilátóból Göcsej hangulatos falvait, erdőit és a dimbes-dombos vidékét is láthatjuk. Szép időben, mint amiben részünk volt, szemügyre vehettük az Alpok szlovéniai nyúlványát és a Varasd melletti hegyeket.

Takaros kis házakat láthattunk a kilátó környékén, ahol közel ötvenen gazdálkodnak. A kilátó mellett található egy borona pince, ahol un. becsület kassza működik. Kikészített palackozott bort lehet vásárolni. Itt pihentek meg, elfáradt kempinges társaink.

Megkóstolhattuk Kaj István a község polgármesterének borait, pálinkáját.  A kempingbe visszaérve, mindenki egyéni elképzelése szerint töltötte a nap további részét.

Jó idő lévén, este a közösségi helyiségből kirakott padok mellett egy igen ízletes, (a kemping szakácsai által elkészített) marhapörkölt, főtt burgonya, savanyúság, kenyér összeállítású vacsorát fogyaszthattunk. Praktikus megoldásként a vacsorát a kemping dolgozói szolgálták fel, így nem volt sorban állás, tülekedés. A repetára is bőven volt lehetőség. Az elmaradhatatlan, képviselő fánk is része volt a vacsorának. Vacsora után, volt aki a termál vizet választotta, akadt olyan aki hozzálátott a pakoláshoz.

Vasárnap, mint mindig a hazautazás napja. Folyamatosan megállapítjuk, hogy sokkal jobb érzés érkezni, mint búcsúzni.

Páran maradtunk hétfőig, a vasárnap estét egy jó ízű, beszélgetéssel töltöttük. Csak dicsérni tudjuk a kemping rendezettségét, tisztaságát, a tulajdonos, és a személyzet szolgálat készségét. Mi első alkalommal jártunk itt, de biztosan visszatérünk, Pusztaszentlászlóra.

Köszönjük a találkozó megszervezését, a megvendégelésünket, Szűts Olginak és Szűts Istvánnak.

 

Bálint Gyöngyi MCCC tag

- - - hirdetés - - -
logó tervezés Zsóry Liget Camping Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ Thermal Garden, Csokonyavisonta campinform.eu - a kempingezők kedvenc oldala