Magyar Camping és Caravanning Club

Tiszakécske

2022.10.27-30

 

Hol vannak már a forró nyári napok? Túl vagyunk már a vénasszonyok nyarán is! Beköszöntött a borongós, párás, esténként erőteljesen lehűlő hőmérsékletű idő. E hétvégére az időjárás előrejelzés igért ugyan némi napsütést, de az csak ígéret maradt. Viszont az eső nem esett, és ez a programok szempontjából nagyon örömteli volt.

Még a szervezőket is meglepte, hogy ebben az időben olyan sokan jelezték részvételi szándékukat - és vettek is részt a találkozón - hogy ez lett az idei év egyik legnagyobb létszámú találkozója. Tiszakécskére mindig szívesen megyünk, mert kiváló a fürdője, és nagyszerűek a szolgáltatásai. A résztvevők többsége csütörtökön már megérkezett. Elhelyezkedés után, egymás köszöntése, rég látott ismerősök üdvözlése, majd fürdőzés következett. Este az étterem előtti fedett, de nyitott területén összetoltuk az asztalokat, és egy kis traccspartira gyűltünk össze. Előkerültek az otthon készült sütik, és némi melegítő itóka is a poharakba.

 

Pénteken 10 órakor kerékpáros kirándulásra indultunk a közeli Tisza parthoz. Kb. 2 km kerékpározás után megtaláltuk a Miskó István sétányon a 2021-ben átadott öt szintes Tisza-parti Kilátót, amelynek 10 lépcsőfordulója és összesen 70 lépcsőfoka van. A Kilátóból nagyszerű a kilátás a Tisza legnagyobb kanyarulatára. Elbűvölő volt a természet látványa! A folyó két oldalán látható fák és bokrok őszi színekben pompáztak. Nézelődtünk, fotóztunk, majd a visszaút helyett többen vállalkoztunk az 5 km-re lévő Tiszabögi Kincsemparti templomrom megtekintésére. Itt a szépen kialakított parkban lévő kiírásokról megtudtuk, hogy Tiszabög egy kora Árpádkori település. Neve török személynévi eredetű, amelynek jelentése: hős. Külterületén láthatók egykori 12.-14. századi templomának jelképes maradványai. A templom körül Árpád-kori sírokat is találtak. A templomromokat és a temetkezőhelyet 1989-ben tárták fel. 2014-ben szép pihenő helyet alakított ki itt az önkormányzat. Hazafelé tartva még megnéztük a 2002-ben épült kiemelkedően szép ún. német házat is, amelyet a németországi Lübbecke város polgárainak és önkormányzatának adományaiból és a Tiszakécskei Város Önkormányzatának hozzájárulásával építettek. Ez az épület ma közösségi célokat szolgál.

Este ismét összegyűltünk ott, ahol előző este. Ekkor volt a találkozó megnyitója. Herpai Gyula, kedves klubtársunk, a találkozó szervezője köszöntötte a megjelenteket. Beszélgetés, tere-fere, koccintgatás, sütizés volt a program, csakúgy mint az előző este.

 

Szombaton az idő továbbra is borús-párás volt, de legalább nem esett az eső. Nagy létszámú kerékpáros csapattal indultunk a városon át a 2,5 km hosszú Nádirigó Tanösvény bejárására. Leparkoltuk a kerékpárokat, majd gyalog indultunk az 1,7 km hosszú cölöpökre épült sétaúton, amely a holt Tisza mellett 1 méterrel a nádas felett épült meg 2020-ban, az EU kohéziós alapjának felhasználásával. A sétaút további része a parton vezetett. Végig az út mellett információs táblák voltak elhelyezve mozgatható interaktív játszóelemekkel, amelyek egyrészt Tiszakécske múltjáról, másrészt a holtág élőhelyeiről tájékoztattak. Bosszantó volt látni, hogy több helyen is hiányoztak a mozgatható elemek, köszönhetően a gyűjtögető szenvedélyű látogatóknak.

Szombaton délután a közös ebéd 16 órára lett meghirdetve. Az étterem különtermében szolgálták fel számunkra az előre megrendelt egységes ételt, amely húsleves, rántottszelet, vegyes-köret és savanyúság volt.

Az esti parti 19 órakor kezdődött ott, ahol az előző estéken is találkoztunk, de ezúttal zenés buli lett beígérve. Az összetolt asztalok mellett bőven volt hely a táncra. Míg az elején csak néhányan ropták a táncot, rövid idő múlva örömmel lehetett látni, hogy szinte mindenki a táncplaccon variálja a figurákat. Ehhez persze kellett a kiváló zene! A Hamvas családnak köszönhetően jobbnál jobb számok csalták táncra a kempingeseket. Lenyűgöző volt Hamvas Pista és Szilvi rock and roll táncbemutatója! Vonatozás, körtánc, egyéni szólók, csoportos bemutatók követték egymást. Csodás volt a hangulat! Mindenki nagyon jól érezte magát! Fél tízkor a szokásos záró számokkal véget ért a mulatság. A rend helyreállításában mindenki segített. Emlékezetes jó buli volt, pedig már este eléggé hűvös volt a szabadban lenni.

 

Vasárnap már búcsúzkodtunk. Voltak akik maradtak, de a többség elutazott. A zsúfoltság megszűnt a kempingben. Nagyon jó rendezvényen vettünk részt. Köszönet a szervezőknek a kiváló közös programokért és a tanulságos látnivalókért.

 

Találkozunk legközelebb Celldömölkön.

 

Katona Júlia

 

 

 

 

 

- - - hirdetés - - -
logó tervezés Zsóry Liget Camping Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ Thermal Garden, Csokonyavisonta campinform.eu - a kempingezők kedvenc oldala